Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bemutatkoztak a Mi Hazánk Veszprém vármegyei jelöltjei

2025. október 21. 14:48
A Mi Hazánk Mozgalom még augusztus 20-án jelentette be, hogy 2026-ban az ország mind a 106 választókörzetében indítanak önálló jelölteket. Kedden délelőtt pedig Veszprémben személyesen is bemutatkozott az a négy képviselőaspiráns, akik a vármegye négy körzetében szállnak majd politikai ringbe. Köztük volt Dr. László Péter is, aki az 1-es számú körzetnek, Veszprém és a térségének lesz a jelöltje. A sajtótájékoztatón az is kiderült, melyik helyi témák azok, amiket prioritásként kezel a jelölt.

Az Óváros téren tartott sajtótájékoztatón jelen volt Pakusza Zoltán és Kovacsics Zsolt, a Mi Hazánk országos alelnöke, valamint a szélsőjobboldali párt vármegyei elnöke, helyi önkormányzati képviselője is.

Előbbi úgy fogalmazott, a Mi Hazánk valós alternatívát tud nyújtani azoknak, akiknek elegük van a Fidesz rendszeréből, de nem akarják az ország vezetését a globalista hálózatokat kiszolgáló Tisza párt kezébe sem adni. Hozzátette, a Mi Hazánk az egyetlen olyan párt, amelynek politikusait soha nem érte korrupciós vád, sőt, céljuk, hogy teljesen felszámolják a korrupciót az országban.

Pakusza ZoltánPakusza Zoltán

Pakusza felsorolt több olyan konkrét programot is, amit a pártja szervezett meg, ezek között voltak közbiztonságot javító kezdeményezések, gyermekek nyaraltatásának megszervezése, de kitért azokra a termelői vásárokra is, amiket azért rendeznek meg minden vármegyében, hogy a multik kikerülésével segítsenek személyes kapcsolatokat kialakítani a magyar termelők és vásárlók között.

De szó esett a párt legutóbbi külgazdasági rendezvényéről is, a HunGulf Expóról, amelyen a Mi Hazánk kezdeményezésére közel száz termelő és vállalkozó, valamint kilenc nagykövet vett részt azzal a céllal, hogy gazdasági kapcsolatokat alalítsanak ki a magyar vállalkozók és a gazdag öböl-menti országok között.

A Mi Hazánk politikai programjainak ismertetése után bemutatkozott Veszprém vármegye négy egyéni jelöltje is:

  • Dr. László Péter, ügyvéd, aki az 1-es számú körzetben, Veszprém és térségében indul el,
  • Szabó Miklós, turizmusban és vendéglátásban érdekelt vállalkozó, aki a 2-es körzetben, a Balaton-parti településeken élők bizalmát kéri,
  • Gergelics Ádám, aki a 3-as, Tapolcát és Ajkát is magában foglaló körzetnek lesz a jelöltje, ő egyébként a vármegyei közgyűlés mihazánkos képviselője jelenleg,
  • valamint Nardai Péter, aki Pápán és annak térségében, a 4-es számú körzetben indul, ő a civil életben az építőiparban tevékenykedik.

A képen balról jobbra: Kovacsics Zsolt, Dr. László Péter, Szabó Miklós, Pakusza Zoltán, Gergelics Ádám, Nardai PéterA képen balról jobbra: Kovacsics Zsolt, Dr. László Péter, Szabó Miklós, Pakusza Zoltán, Gergelics Ádám, Nardai Péter

Portálunknak a veszprémi jelölt, Dr. László Péter elmondta, kiemelten fontosnak tartja az úthálózatok fejlesztését, kifejezetten a 8-as számú főút veszprémi elkerülőjének befejezését, ami véleménye szerint nemcsak a megyeszékhely lakosainak jelentene minőségi változást, hanem a térség kisebb településein élők mindennapjait is megkönnyítené.

Dr. László PéterDr. László Péter

Ezenkívül a városhatáron belül is szorgalmazná és támogatná azokat a törekvéseket, hogy a Budapest úti körforgalmat tegyék jelzőlámpássá, ezzel csökkentve az olyan dugókat, amik véleménye szerint a budapesti állapotokhoz hasonlítanak olykor Veszprémben is.

Hajas Bálint
Vámosi Patrik
további cikkek
Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában közélet Kreml: Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságírók előtt pénteken Moszkvában. tegnap 19:18 A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt karácsony A betlehemi csillag lehet, hogy nem is egy csillag volt Vajon mi ragyoghatott Júdea egén abban az időben, amikor a történelem kereke új irányt vett? Máté evangéliuma szerint egy fényes csillag vezette a napkeleti bölcseket ahhoz a bizonyos betlehemi jászolhoz, a modern kori tudománynak viszont több reális válasza is van arra, hogy ez milyen csillagászati jelenségnek felelhetett meg. Ahhoz viszont, hogy megértsük a „csillag” természetét, nem elég a távcsöveinket az ég felé fordítanunk, bele kell helyezkednünk az ókori megfigyelő gondolkodásmódjába is. ma 0:23 Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos közélet Kik lehettek valójában a napkeleti és bölcsek és tényleg hárman voltak? Egyáltalán nem biztos Bár nem is gondolnánk, de a Biblia egyik legrejtélyesebb története a napkeleti bölcsek látogatása a gyermek Jézusnál. A betlehemi jászol mellett térdelő három alak képe annyira beleivódott a kultúránkba, hogy szinte fel sem tűnik, mennyire kevés konkrétumot őriztek meg róluk a történetírás legkorábbi forrásai. Ha lehántjuk a történetről az évszázadok alatt rárakódott népi kegyességet és a művészeti ábrázolások romantikáját, egy olyan ókori történet bontakozik ki előttünk, amely a Perzsa Birodalom papságától a babilóniai csillagászokon át egészen a nabateus karavánutakig vezet. tegnap 0:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.