A szerdai bejelentésen dr. Kiszelyné Czibik Tünde, a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió vezetője, a díj alapításának kezdeményezője elmondta, hogy a gondolat a stúdió 35 éves jubileumához kapcsolódó rendezvénysorozat idején született meg, amikor az intézmény a közösségi összetartozás erősítését és a tehetségek megbecsülését tűzte ki célul.
A vezető hangsúlyozta, hogy a jubileumi programsorozat lezárásaként a stúdió elnyerte a Gizella-díjat, ami inspirációt adott a továbblépéshez. Mint fogalmazott, több mint négy évtizedes pedagógusi pályája során megtapasztalta, milyen fontos a fiatalok motiválása és az értékközvetítés. A most létrehozott díj ezt a célt is szolgálja: nemcsak elismerést ad, hanem példát is mutat arról, hogy a tehetség és a szorgalom értéket teremt.
A Gizella hercegnő-díjat minden évben három fiatal nő kapja majd meg, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a tánc, zene vagy képzőművészet területén. Az elismerés oklevélből, egy Herendi emlékplakettből és 150 ezer forint pénzjutalomból áll. Az első díjátadó 2026-ban várható.
Porga Gyula polgármester kiemelte, hogy a város számára természetes volt a kezdeményezés mellé állni. Mint mondta, Veszprém sikereinek egyik kulcsa, hogy különböző szektorok – civil szervezetek, gazdasági szereplők és az önkormányzat – közösen dolgoznak a közösségi értékek megőrzésén és fejlesztésén.
A polgármester hangsúlyozta: fontos, hogy a helyi közösség elismerje a tehetségeket, hiszen az ilyen díjak nemcsak a díjazottakat ösztönzik, hanem más fiatalokat is arra bátorítanak, hogy megmutassák képességeiket. Hosszú távú célként azt fogalmazta meg, hogy legyenek olyan alkotók, akik a Gizella hercegnő-díj és a Gizella-díj birtokosai is – ezzel is szimbolizálva a város női és művészeti értékeinek folytonosságát.
A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, Simon Attila elmondta, hogy a vállalat – amely idén ünnepli fennállásának 200. évfordulóját – természetes szövetségesnek érzi magát a díj célkitűzéseiben.
A manufaktúra tevékenységét három alapelv határozza meg: gazdasági felelősség, szolidaritás és társadalmi szerepvállalás. Ezek az értékek a Gizella hercegnő-díj létrehozásával is összhangban állnak. Simon Attila szerint a Herendi célja nemcsak a támogatás, hanem az is, hogy példát mutasson más vállalatoknak: érdemes a tehetség és a művészet ügyét szolgáló kezdeményezések mellé állni.
A vállalat egyedi emlékplakettet készített a díjhoz, és hosszú távú együttműködésre kötelezte el magát a projektben.
A Gizella hercegnő-díj szakmai előkészítését és működését egy munkacsoport végzi, amelynek tagjai: dr. Kiszelyné Czibik Tünde, Kiszely Péter, Demel Eszter Gizella-díjas zenetanár, Sótonyi Mónika alpolgármester és Grászli Bernadett, a Művészetek Háza Veszprám igazgatója.
A pályázat minden év októberében nyílik meg, a jelentkezési határidő pedig a következő év február 15. Minden évben három hölgy kaphatja meg az elismerést.





