Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
5°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
5°C

Dr. Imre Piroska vehette át a Cholnoky-emlékdíjat

2025. október 24. 12:32
Dr. Imre Piroska neurológus, osztályvezető főorvos vehette át a Cholnoky-díjat, amivel a város a tudomány és a kultúra terén kiemelkedő polgárait jutalmazza.

A díjat szerda délután Porga Gyula polgármester át a Dubniczay-palotában. Az ünnepségen dr. Czinkotay Frigyes, a vármegyei kórház főigazgatója mondott beszédet. Méltatta dr. Imre Piroska munkásságát, akinek értékrendje jól illeszkedik a Cholnoky család által állított mércéhez: ez a díj a tudást, a szolgálatot, az ember iránti felelősságvállalást helyezi előtérbe. Czinkotay rámutatott: a kórházalapító Csolnoky Ferenc révén a nagynevű veszprémi család az orvostudományhoz is szorosan kötődik, s így a nevüket viselő díj is méltó kézbe került.

dr. Czinkotay Frigyesdr. Czinkotay Frigyes

A főigazgató szerint a díj adományozása egyszerre jó lehetőség arra, hogy őrizzük azon lokálpatrióták emlékét, akik alakították városunkat, és arra is, hogy elismerjük azokat, akik ma is formálják jelenünket és jövőnket.

"Veszprém ereje az emberekben rejlik, akik tudásukkal, emberségükkel, szeretettükkel formálják a jövőt."

Dr. Imre Piroska a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Neurológiai és Stroke Osztályának osztályvezető főorvosa, régóta meghatározó, nagy szakmai tekintéllyel bíró alakja. Fiatalkorát Veszprémben töltötte, középiskolai tanulmányait a Lovassy László Gimnáziumban végezte. 1988-ban általános orvosi diplomát szerzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd 1993-ban Pécsett tett sikeres neurológiai szakvizsgát.

A Csolnoky Ferenc Kórház munkatársa 1988 óta, 2011-től pedig az osztály vezetőjeként irányítja a neurológiai betegellátást. Tevékenysége során kulcsszerepet játszott az osztály hatékony működésében és egy elkötelezett, kiváló szakmai csapat felépítésében, ezáltal jelentősen hozzájárult Veszprém vármegye magas színvonalú, biztonságos és korszerű betegellátásához.

Porga Gyula és dr. Imre PiroskaPorga Gyula és dr. Imre Piroska

Az ideggyógyászat teljes spektrumában kiemelkedő szakmai felkészültséggel rendelkezik, különös jártassággal a neuroimmunológiai kórképek, valamint a neurodegeneratív betegségek diagnosztikájában és kezelésében. Tudását folyamatosan fejleszti, rendszeres előadó hazai és nemzetközi továbbképző konferenciákon, kongresszusokon. 2001 óta számos klinikai kutatásban vett részt, többek között a Sclerosis Multiplex, a Parkinson-kór, a diabeteses polyneuropathia és az ischaemiás stroke területén. E kutatások több esetben új gyógyszerek kifejlesztéséhez is hozzájárultak. Irányítása alatt az osztály több alkalommal elnyerte a stroke-ellátás terén kiemelkedő teljesítményért járó európai Angels-díjat. 

Az ünnepségen pohárköszöntőt mondott a díjazott. Elárulta: végignézte az eddigi díjazottak névsorát, és nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy hozzájuk csatlakozhat. "Azóta is azon gondolkodom, hogy az ember végzi tisztességesen a munkáját, és azt, hogy ezt észreveszik a mindennapokban, azt sejti – de hogy ennek egy ilyen körben is van látszatja, az megható" – fogalmazott dr. Imre Piroska. Felhívta a figyelmet arra, hogy az ő munkája nem egyéni műfaj, egy nagyon jó csapattal érték el azt, amit most itt ő megjelenít. A főorvos köszönetet mondott a családjának, akik a háttérben lehetővé teszik, támogatják abban, hogy hivatását ilyen színvonalon végezze. 

vehir.hu
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.