Egészen pontosan hogyan keresett meg Peter Quilter?
Az előzmény az volt, hogy az előző évadban bemutattuk a szerző egy másik komédiáját, a Bestsellert, amire magam találtam rá az interneten, nagyon megtetszett, és elmondhatom, hogy nagy sikerrel ment. A szerzőnek ilyenkor küldeni kell egy kis anyagot, hogy mégiscsak rálásson arra, hogy mi a darabjainak a sorsa. Mint kiderült, nagyon tetszett neki a rendezésem, egyébként a háromszereplőset vittük színre, nem pedig a hatszereplőset, és ezen előzmény után megkeresett, hogy elolvasnám-e A filmsztár című darabját. Ez volt tavaly szeptemberben. A világelsőbbség feltételét azzal a kikötéssel kaptuk, hogy ha 2025 év végéig bemutatjuk, annyiban a miénk. Ahogy a Bestsellert, úgy A filmsztárt is Csukás Márton és Csukás Barnabás fordításában láthatják a nézők.
Pontosan milyen fórumon keresett meg?
Instagrammon írt rám. Amikor megláttam, hogy az üzenetek között ott szerepel Peter Quilter, először azt hittem, hogy ez valami rendszer által generált vírusüzenet. De aztán később egy másik fórumon is megkeresett, itt már gyanús lett, hogy nem valamiféle véletlenről van szó. Megírta, hogy nagyon sokoldalú művésznek tart, és hogy hálás, amiért megrendeztem a Bestsellert. Elmesélte, hogy befejezte a legújabb komédiáját, s ha gondolom, olvassam el. Természetesen örömmel fogadtam. Azt akarta, hogy rendezzem és játszak is benne. Rögtön világossá vált számomra, hogy rám nem Tyler, a filmsztár karaktere illik, így nagy örömömre Kékesi Gábor igent mondott a címszerepre, Fekete Linda játssza a filmsztár asszisztensét, Ashley-t és Hannah a filmsztár ügynöke Peller Anna hangjátékán keresztül szólal meg. Jómagam Justint alakítom, akinek sorsa valahogy összefonódik a filmsztáréval.
A szerző eljön megnézni?
Nagyon szeretne, bízom benne, hogy összejön. A Bestsellerre sajnos nem tudott jönni egyéb elfoglaltságai miatt. Szívesen találkoznék vele, amióta kialakult közöttünk ez a szakmai kapcsolat, azzal poénkodom az ismerőseim között, hogy lett egy új barátom, Peter Quilter, aki a Broadway elismert szerzője. Azóta is küld nekem szövegeket, elképzelhető, hogy jövőre is becsúszik egy Quilter darab, már-már háziszerzőnk lesz…
A szereposztás a te ötleted volt?
Amikor olvastam az eredeti szöveget, már akkor Kékesi Gábor ugrott be, mint filmsztár. Azt gondolom, ő egy abszolút sztár alkat, régen rengeteget dolgoztunk együtt, nagyon jó munkák voltak. Szerencsére Gábor igent mondott, sikerült összeegyeztetni a naptárainkat. Fekete Lindával már nem először dolgozunk együtt. Rendkívül inspiráló és példaértékű az, ahogy ő működik ebben a próbafolyamatban is. Remekül áll neki a mindenen stresszelni képes, már-már ideggyenge asszisztens karaktere. Az általam játszott Justin pedig épp rosszkor van rossz helyen, hiszen amikor Tylernek menekülnie kell, Justin lesz az, aki kapóra jön és őt felhasználva próbálják visszanyerni a filmsztár rajongóit. Ezek különféle hamis fotók gyártásával indulnak. Az internet népe természetesen ráugrik a képekre, egyre kíváncsibbak lesznek, és az igényekhez igazodva még nagyobb szenzációra áhítoznak...
Éspedig?
Ezt most nem árulnám el. Jöjjön el mindenki az előadásra, ott kiderül.
A darab erőteljesen szól tehát a valóság vs. virtuális valóság, a hírek vs. álhírek világáról. Vajon aki megnézi az előadást, egy fokkal tudatosabb felhasználója lesz a közösségi oldalaknak?
Ez a darab nyilván nem oktató vagy prevenciós céllal született. Legfőbb célja a szórakoztatás. Komédia, ami a sajátos eszközeivel próbálja körbejárni ezt a nagyon is aktuális problémát. De ha egy kis felkiáltójelet tudunk mutatni, hogy egy kicsit tudatosabban használjuk a közösségi médiát, vagy gyakrabban tesszük fel magunknak a kérdést, hogy vajon igaz-e, amit látunk, olvasunk, akkor elértük a célunkat. Elképesztő ereje van már az internetnek. Képes becsapni, elhitetni olyan dolgokat, amik gyakorlatilag nem is léteznek.
Mennyire nagy kihívás eljátszani Justint?
Technikailag nem könnyű, hiszen a komédia nagyon nehéz műfaj. Nem mindegy a tempó, a poén nem ül jól, ha nincsen jó ritmusban. És az is érdekes lesz, hogy a nézők hogyan alakítják majd a darab tempóját. Ezen kívül érdekes azt is megtalálni a karakterben, hogy a történet előrehaladtával mikor bújik ki belőle az igazi őszinteség, vagy éppen mikor nyúl manipulatív eszközökhöz.
Hogy megy a saját magad rendezése?
Ez tulajdonképpen mindig nehéz. Több dologra kell fókuszálni egyszerre, ami bevallom őszintén, rendkívül fárasztó tud lenni. Sokkal később érek el a saját magam karakteréhez, ez tény, de szerencsére Linda és Gabi visznek magukkal.
Mit mondanál azoknak, akik dilemmáznak azon, hogy eljöjjenek-e az előadásra?
Nyilván elsőre azt mondanám, hogy aki újra szeretné Kékesi Gábort látni a Pannon Várszínház színpadán, mindenképpen jöjjön el. Tudom, hogy sokaknak hiányzott már. A viccet félretéve szívesen látunk mindenkit, aki egy ízig-vérig mai előadást akar látni. Aki már unja görgetni a folyamatos hír- vagy álhírdömpinget, üljön be A filmsztárra. Mi megpróbáljuk a valót mutatni. Vagy mégse? Kiderül. De egy dolog biztos. Mi nem hazudunk.
Az előadásról bővebben itt olvashat.


