Vonatok, méhek és gyümölcsfák napirend előtt
Napirend előtt három interpelláció és egy kérdés hangzott el a képviselőtestületi ülésen csütörtök reggel, a Városháza Kossuth-termében.
Hartmann Ferenc, a Híd a Városért frakcióvezetője a Veszprém-Ajka vasútvonallal kapcsolatban kért tájékoztatást. Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) összefoglalójából kiderült: a tavaly december 11-én lezárt fővonalon augusztusra elkészült a mélyszivárgó rendszer. Jelenleg zajlik a közbeszerzési eljárás, amint itt győztest hirdetnek, a kivitelezőnek száz napja lesz elvégezni a munkálatokat.
Somfai Attila, a Híd a Városért képviselője két ügyben is interpellált. Egyfelől felidézte egy korábbi javaslatát, mely szerint a városi méhek által összegyűjtött porból, pollenekből (úgynevezett biomarkerekből) különféle fontos információkat gyűjthetnének a szakemberek – ezzel kapcsolatban a polgármester elmondta: a feladattal megbízott munkacsoport jelenleg pályázati forrásokat keres, amelyekkel e munka finanszírozását tudnák fedezni. Somfai másik interpellációjában azt javasolta, hogy a lakossági fórumokat, közösségi tervezési alkalmakat még több felületen hirdessék meg. Porga Gyula ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a sokakat érdeklő fórumokra mindig nagy létszámban érkeznek állampolgárok, míg vannak témák, amik iránt a széleskörű tájékoztatás ellenére sincs érdeklődés – ez kevésbé a hirdetmények számának, inkább a polgárok döntésének függvénye.
Gerstmár Ferenc, az Együtt Veszprémért képviselője kérdést intézett Kovács Áron fenntarthatósági tanácsnokhoz (Fidesz-KDNP), azt javasolva, hogy gyümölcsfák osztásával, a kertes házban élők bevonásával lehetne növelni a városi növényzet sokszínűségét. Kovács Áron biztosította képviselőtársát arról, hogy nyitott a hasonló kezdeményezésekre, és megvizsgálják a lehetőségeket.
Vitát váltott ki a temetők tulajdonosváltása
A napirendi pontok közül a legélesebb vitát az váltotta ki, hogy több, a VKSZ Zrt. által üzemeltetett ingatlan tulajdonjogilag is a társasághoz került az önkormányzattól. Ebbe a körbe tartozik a vásárcsarnok, az egykori Dohnányi Ernő Zeneiskola épülete valamint a temetők is.
Az ellenzéki képviselők ellenkezését részben az értékbecslők jelentése váltotta ki, amelyben az ingatlanok értékének megállapításakor figyelembe vették azt a lehetőséget is, hogy milyen áron lehetne tovább értékesíteni ezeket területeket. (Az ingatlanok forgalmi értékének megállapítása az elszámolás miatt szükséges).
A Híd a Városért frakciójának tagjai – Hartmann Ferenc, Somfai Attila és Katanics Sándor – aggályukat fejezték ki amiatt, hogy a VKSZ Zrt-nek a jövőben lehetősége lenne értékesíteni a temetőket, vagy legalábbis azokról leválasztott részeket. Porga Gyula polgármester hangsúlyozta: nincs és nem is volt szándék a temetők értékesítésére – sőt, éppen a sírkertek bővítésére lenne szükség, a Vámosi úti temető mellett jelenleg is zajlik egy kisajátítási eljárás ebből a célból. A polgármester hozzátette: egyébként sem arról van szó, hogy egy magáncég kezébe adnák az érintett ingatlanokat, a VKSZ Zrt. döntéseire tulajdonosként az önkormányzatnak közvetlen ráhatása van.
A vitát végül azzal sikerült rendezni, hogy az önkormányzat azzal a kitétellel adja át az ingatlanokat a VKSZ Zrt-nek, hogy az csak a közgyűlés jóváhagyása esetén értékesítheti azokat.



