Elsőként Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, s mindenekelőtt köszönetet mondott Porga Gyulának, amiért a közelmúltban sajnálatos módon megrongált emlékművet helyreállították, így mára ismét méltó emlékmű várja azokat, akik koszorúzással, főhajtással emlékeznek az elhurcoltakról.
A koszorúzással egybekötött megemlékezésen Porga Gyula polgármester mondott ünnepi beszédet. Mint kifejtette, a főhajtás gesztusa nem csupán a könnyekről, de a fájdalmas szavak kimondásáról is szól, melyek visszhangoznak a történelem útjain. Összesen hétszázezer magyar ember került szovjet kényszertáborokba a második világháborút követően, közülük körülbelül négyszázezren térhettek haza. Emléküket méltó módon őrizzük, a veszprémi helyszínen pedig leróhatjuk tiszteletünket azok előtt, akik távol haltak meg szeretett hazájuktól.
1953-ban november 25-én tért haza Magyarországra az első csoport azokból a politikai rabokból és kényszermunkásokból, akiket a Szovjetunió lágereiben tartottak fogva. Nekik tartozunk annyival, hogy tisztelettel emlékezünk rájuk, és hogy újra kimondjuk, ezek az áldozatok nem vesznek el a kollektív emlékezetben – erről már Ovádi Péter országgyűlési képviselő beszélt.
A ma élő embernek az emlékezés egyben felelősség is. Nemcsak azért állunk itt ma – folytatta a képviselő –, hogy fájdalmas történeteket idézzünk, hanem azért is, hogy tanuljunk ezekből. Az emlékezet nem puszta múlt, hanem útmutató a jövőnek. A gulág-sorsok arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a szabadság nem jogosultság, hanem érték, amiért tenni kell. És annak, aki nem hajlandó emlékezni, nagyobb esélye van elkövetni újra a múlt hibáit.
Veszprém és térsége sokszor bizonyította már, hogy a bátor döntések városa. Nem azért, mert elfeledné a múlt sötét pillanatait, hanem mert tudja, a múlt fájdalmai erőforrássá válhatnak, ha nem felejtünk. Az emlékezés nemcsak arról szól, hogy gyászolunk, hanem arról is, hogy építünk. Építünk közösséget, közös jövőt, olyan nemzetet, amely nem ismétli meg a múlt hibáit – zárta gondolait Ovádi Péter.
Az ünnepélyes beszédek után elhelyezték az emlékezés koszorúit.
