Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Házasságjavító komédiával érkezik Németh Kristóf társulata

2025. november 30. 10:22
December 4-én a Hangvillába érkezik a Németh Kristóf-vezette Fórum Színház, méghozzá A feleség negyvennél kezdődik című előadással. A darabot Németh Kristóf és Beleznay Endre rendezte, most pedig a veszprémi közönség elé viszik. Németh Kristófot kérdeztük arról, milyen élményt nyújt a háromórás házasságjavító előadás…

Mesélj kicsit a Fórum Színházról! Hogyan mutatnád be?

2017 óta létezünk, magánszínházként működünk, és ami a legjellemzőbb a társulatra, hogy olyan emberekből áll, akik kizárólag azért játszanak a Fórum Színházban, mert szeretnek együtt alkotni, szeretik a közönségüket, és szeretik azokat a témákat, amelyekről az előadásainkon keresztül beszélünk. Alapvetően szórakoztató előadásokat kínálunk, hiszen az a célunk, hogy aki eljön hozzánk, néhány órára maximálisan elfelejtse a sárga csekkeket, a telefonokat, mi több, az előadások előtt a közönség mellett a telefonnak is jó kikapcsolódást kívánunk. Örömmel mondhatom, hogy masszív, hűséges közönségünk van, rengeteget játszunk vidéken, szeretünk utána a közönséggel személyesen találkozni, óriási igény van rá. Előadás után tehát elmondhatják nekünk, mit gondolnak a darabról, tetszett-e nekik, legtöbbször egyébként a kedvenc poénjaikat szokták visszaidézni. Digitális világ ide vagy oda, az ókor óta tudjuk, hogy a személyes találkozásokra, az élő színházra mindig is volt, és mindig is lesz igény.

Mire számítson, aki elmegy megnézni A feleség negyvennél kezdődik című darabot december negyedikén?

Számos kérdést felvet a történet, amit elsősorban a humor eszközével tálal. Nem titok, hogy happy end a vége, de nagyon is komoly dolgokról szól: párkapcsolatban élőkről, generációk találkozásáról, megcsalásról, kikacsintásról, dinamikákról, hogy mit gondol a férfi a nőről és fordítva.

Mondhatni így vagy úgy, de mindenkit érintő témák. A darab válaszokat is ad?

Nem ad válaszokat, viszont háromféle módszerrel operál, s a néző eldöntheti magában, mihez kezdjen a történettel: a három nagyszerű szerző (Arne Sultan – Earl Barett – Ray Cooney) rábízza a befogadókra a megoldást, hiszen ugyanazon történés minden emberben másképp csapódik le. Elképzelhető, hogy a megcsaláshoz is így viszonyulunk: valaki azonnal kilépne a házasságból, valaki úgy hiszi, ez menti meg a házasságát. A néző bárhová állhat. A másik módszer a humor, de erre nem mondok példát, hiszen el kell jönni megnézni az előadást. A harmadik módszer pedig, hogy élesen kimondunk dolgokat, olyankor a sok nevetés mellett óriási csöndek is születnek a színházteremben, kiváltképp amikor arról van szó, hogy a házasság akkor működik csak, ha az intimitás is rendben van… Ilyenkor nagy csendek következnek.

Nyugtass meg, hogy a végén van feloldás…

Természetesen. Végül vissza találnak egymáshoz, akik valamiért elkanyarodtak egymástól.

Szereplője és rendezője is vagy a darabnak, csak úgy, mint Beleznay Endre. Érdekes lehet egyszerre rendezni és játszani…

Valóban abszurdnak tűnhet a helyzet, kissé emlékeztet az amatőr színházi múltra, felvállaltan. Gyakorlatilag a darab többi szereplőjét is betehetném a sorba, hiszen annyira szoros az alkotói munka, mint amikor a Színművészeti Egyetemen egy osztály összerak közösen egy előadást. Mind benne vagyunk, és ez nem akadályozza, hanem megsegíti a haladást. A Fórum Színházat tehát másképpen kell elképzelni, mint a hagyományos színházakat, nálunk másképpen folyik a munka. Nyolc éve működünk, a kezdet nem volt egyszerű, mi több, kockázatosnak is nevezhetjük. Mára viszont elmondhatjuk, hogy nagyszerű színészekkel, remek ügynökséggel, profi fordítókkal dolgozunk együtt azért, hogy a közönségnek minőségi előadásokkal szolgálhassunk.

És rengeteget jártok vidékre játszani…

Igen, mondhatom, hogy mostanra több a vidéki előadásunk, de a történethez hozzátartozik, hogy a székhelyünk már egyébként sem a fővárosban, hanem Szentendrén van, hiszen jómagam ott élek a családommal. Úgy látom, ma vidéken nagyobb ünnep a színház, mint a fővárosban. Számunkra rendkívül inspiráló találkozni a közönségünkkel, akár előadás után, hiszen mindig van rá lehetőség. A színház személyessége, élő mivolta mindig kuriózum lesz, Netflix ide vagy oda. Nagyon várjuk a veszprémi előadást, engem személyes szálak is fűznek a városhoz, izgatottak vagyunk, s bízunk benne, hogy egy nagy teltházas közös ünnep lesz. Utána természetesen várjuk, hogy beszélgethessünk a közönségünkkel.

A december negyedikei előadásra itt vehet jegyet.

Fotók: Fórum Színház

Szabó Eszter
további cikkek
Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ kultúra Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ Március 6-án a Pannon Várszínház Pannon Stúdiójában mutatják be Novák Péter A bomlás üzenete című koncertszínházi előadását, melynek Nagy László szövegei, Sebő Ferenc és Kiss Ferenc zenéje adja az ívét. Novák az éneklés mellett egyfajta narrátorként is jelen lesz, Mizsei Zoltán billentyűssel, Ágoston Béla fúvós és pengetőssel, valamint Keönch László Farkas ütőssel kiegészülve. 2026. március 3. 17:21 A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye kultúra A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye 2026 tavaszától új fejezet kezdődik a Pannon Várszínház életében: a Pannon Stúdió mostantól rendszeres otthont ad majd előadásoknak, a Hangvilla harmadik emeletén. A korábban próbateremként működő tér mostantól tudatosan olyan előadások helyszíne lesz, amelyek a közelségből, a néző és a játszó közötti közvetlen kapcsolatból merítik erejüket. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a Hangvillában. 2026. február 27. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.