A séta a Veszprémi Törvényszék épületénél indult – ott, ahol 1944 késő őszén a püspöki palotából hurcolták el Mindszentyt. A résztvevők innen haladtak tovább a Várbörtön Látogatóközpontba ahol megtekinthették a Devictus Vincit kamarakiállítást, amely Mindszenty fogságát és ellenállását mutatja be.
Varga Tibor részletesen ismertette Mindszenty atya püspöki kinevezésének történetét: három különböző időpontban is szóba került, végül 1944. március 5-én nevezték ki Veszprém főpásztorává, és március 25-én szentelték püspökké Esztergomban. Március 28-án érkezett meg Veszprémbe, ahol a körlevélben közzétett pasztorális programja világos irányt szabott: a hit megújítása, a papság erősítése és a hívek lelkipásztori gondozása állt szolgálatának középpontjában.
Címerében különleges módon Árpád-házi Szent Margit szerepel, akinek engesztelő élete Mindszenty egész püspöki és későbbi érseki szolgálatában is meghatározó példakép maradt. Nem véletlen, hogy az érseki és bíborosi címerében is megtartotta alakját.
A séta egyik legmegrendítőbb része az volt, amikor a résztvevők a valós helyszíneken idézhették fel Mindszenty letartóztatását. 1944. november 27-én nyilas pártfunkcionáriusok ürüggyel – katonai elszállásolásra hivatkozva – jelentek meg a püspöki palotában, ahol közel 60 ember tartózkodott (papok, kispapok, nővérek, menekültek). A cél azonban egyértelmű volt: Mindszenty eltávolítása. A püspököt munkatársaival együtt a veszprémi rendőrség fogházába vitték. A séta során Varga Tibor kiemelte: a szeminaristák és papok különös bátorsággal álltak ki főpásztoruk mellett – utolsó útján a várból egészen a fogház bejáratáig kísérték, még a rendőrökkel is szembeszállva, hogy megvédjék őt.
A fogság napjai azonban nem a félelemről szóltak: Mindszenty püspök Veszprémben két alkalommal is pappá szentelte a jelen lévő kispapokat – december 7-én tíz veszprémi teológust, majd december 10-én az Erdélyből menekített kispapokat. A hideg, fűtetlen börtön folyosóján megtartott szentelések mély lelki ereje mindkét közösség életét meghatározta.
A foglyokat november 22-én Sopronkőhidára vitték, majd december végétől Sopronba kerültek, ahol szerzetesi zárdában tartották őket. Itt is folytatódott a közösség megerősítése: Mindszenty atya tanította, vizsgáztatta a kispapokat, és személyesen foglalkozott mindenkivel.
Veszprémbe csak 1945 tavaszán térhetett vissza, ám a püspöki palota még hónapokig szovjet katonai kórházként működött – így Mindszenty a Simon-házban lakott, miközben bejárta az egyházmegye háború által leginkább sújtott területeit.
A séta során Varga Tibor hangsúlyozta: Mindszenty József boldoggá avatási eljárása nem hivatali rangjáért, hanem életszentségének útjáért indult meg.
A 1948 utáni kommunista fogság évei tették világossá a hívek számára, hogy Mindszenty püspök, majd érsek a teljes, feltétel nélküli önátadás példája lett.
A veszprémi börtön napjai azonban már előre megmutatták, milyen felelősséggel viszonyult főpásztori hivatásához, hogyan formálta a kispapok életét és hitét, valamint milyen elszántsággal állt ki az igazságért az embert próbáló történelmi helyzetben.
Az emlékséta a várbörtön -2 emeletén ért véget, ahol a résztvevők a Devictus Vincit („Legyőzöttként győz”) kamarakiállításon tekinthették meg Mindszenty fogságának emlékhelyét, valamint a azt a lépcső alatti szűk helyet, ahol fogsága idején papokat szentelt.
A program nemcsak történelmi séta volt, hanem lelki élmény, amely közelebb hozta Mindszenty József bátorságát, tisztaságát és Krisztus melletti rendíthetetlen hűségét.
