Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Majdnem beleőrült a karácsonyi dalokba, végül világrekord lett belőle

2025. december 20. 10:26 // Forrás: Index
Egy igazán szokatlan rekordkísérlet látott napvilágot a tengerentúlon. Egy 63 éves férfi, Dave Purchase közel két napon át megállás nélkül karácsonyi dalokat énekelt, és mindezt úgy, hogy a hangja sem mondta fel a szolgálatot.

Purchase december 10-én vágott bele az embert próbáló vállalkozásba, és egészen december 12-ig folytatta az ünnepi slágerek előadását, írta meg az Index. A repertoárban a popklasszikusok és az örökzöld karácsonyi számok egyaránt helyet kaptak, Mariah Carey és a Wham! dalaitól kezdve számos ismert melódiát szólaltatott meg. A maratoni éneklés végére összesen 684 dalt teljesített, amellyel a Guinness-rekordok könyvébe szeretne bekerülni.

Fotó: SwnsFotó: Swns

A férfi később elárulta, a hosszú órák alatt voltak pillanatok, amikor már hallucinációkat is tapasztalt, és 32 óra után komolyan fontolgatta a feladást. Végül azonban erőt vett magán, és sikerrel vitte végig a kihívást.

A furcsa rekordkísérletek sorába illeszkedik egy korábbi, novemberi esemény is, amikor az angliai Weymouth városában több mint ezer ember öltözött manónak, hogy együtt vonuljanak végig a település központján. A menetet zenekar és a szánján érkező Télapó vezette, a résztvevők pedig egy világrekord megdöntésében reménykedtek. Bár a hivatalos csúcs végül nem született meg, annyi bizonyos, hogy ritkán látni ennyi manót egy helyen.

vehir.hu
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 A magyarok maradtak az utolsó poroszok közélet A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. ma 13:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.