A fennti címmel 2010 nyarán új projekt indult a Pannon Egyetemen. A a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által 2010-ben meghirdetett Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) kiírásra pályázatot nyújtott be, melyre / az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásában / 234 millió forint összegű támogatást nyert el.
A projekt nyitórendezvényén dr. Rédey Ákos az egyetem rektora rámutatott, hogy a gazdasági környezet változásai folyamatos hatást gyakorolnak a munkaerőpiacra. A gazdasági válság következtében jelentős átképzési kereslet jelent meg a felsőfokú képzések területén. Ezért a közép-dunántúli régióban is szükség van hatékony képzési programok integrációjára, fejlesztésére, amelyek a felsőoktatás és a piaci szféra hatékonyabb együttműködését is elősegítik – tette hozzá a rektor.
A projekt céljait ismertetve megemlítette, hogy a Pannon Egyetem a munkaerőpiac által generált igényekhez igazodva, a munkaadók szükségleteinek és tapasztalatainak figyelembe vételével olyan szakmákhoz kíván képzéseket generálni, amelyek a jelenlegi munkaerőpiaci kínálatból még hiányoznak. A program sikerességének érdekében a munkaerőpiaci partnerek bevonásra kerülnek a képzések kialakítása során. Az új, valamint meglévő szakok magyar és angol nyelvű képzési anyagának fejlesztése, valamint az oktatók képzése szintén a projekt szerves részét képezik.
Hiányszakmákra épülő képzések
Korunk nagy kihívásait – a fenntartható fejlődés biztosítását, környezetünk állapotának megóvását, javítását – szem előtt tartva a projektben három hiányszakma került azonosításra: a fenntartható fejlődés szakember, a műanyagipari mérnökasszisztens, valamint a növényvédelmi szakember. Dr. Rédey Ákos mindhárom hiányszakmát bemutatva a kapcsolódó képzéseket, illetve az így szerzett képesítések segítségével történő elhelyezkedési lehetőségeket is részletesen taglalta. A projekt hatással van a gazdaság jövedelemtermelő képességének fokozására, melynek révén egyre több fiatal munkaerő maradhat a régióban és az idősebb munkavállalók foglalkoztatásban tartása is erősödhet – tette hozzá a rektor.