Miért várták meg a saját bejelentésükkel, hogy az összes ellenzéki párt megnevezze a jelöltjét?
Nem vártunk senkire, a Fidesz hagyományosan mindig ilyenkor jelenti be a jelöltjeit. Négy éve ez január végén volt, tehát azt is mondhatnánk, hogy most korábban. Saját ritmusunkban szervezzük a kampányt, nem másokra reagálva.
Mivel engedte útjárta a kampányban Orbán Viktor?
Miniszterelnök úr ilyenkor nem szokott megszabni részletes stratégiát az egyéni képviselő-jelölteknek. A Fideszen belül megvan a bizalom a 106 körzetben induló jelöltek felé. Azt viszont most is kiemelte, hogy tudja, komoly ambícióink vannak Veszprémben, a támogatásokat pedig, amiket a kormánytól kaptunk, jól használtuk fel az EKF alatt és ezt várja a Sportrégió évében is.
Hogyan látja a politikai erőteret a választókörzetben?
Veszprémet, de az egész itteni térséget olyan polgári gondolkodású közösségek alkotják meghatározóan, akik büszkék a helyi identitásukra, és ebbe az identitásba az is beletartozik, hogy a politikai kultúra is magas szintű. Ebbe beletartoznak a viták is, de csak kulturált, normális mederben. Az emberek a tiszta és egyenes beszédet szeretik, a politikusokat pedig az eredményeik alapján ítélik meg.
Sok helyen az országban mégis az látszik, hogy a nagypolitika harcai, legalábbis annak narratívái megjelennek helyben is. Mit tud tenni ilyenkor egy helyi képviselő?
Leginkább azt, hogy arról beszél, ami az ő feladata és felelőssége. A helyi ügyekről, fejlesztésekről, eddigi eredményekről és jövőbeni tervekről, amelyek az itt élők életét javítják majd. Persze nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat az eredményeket sem, amiket a Kormány elért az elmúlt években. Ma már természetesnek tűnhet, hogy van rezsicsökkentés, babaváró hitel, CSOK, SZJA-mentesség az édesanyáknak, hogy a Magyar Falu Programnak köszönhetően minden kistelepülésen fejlődik az infrastruktúra és a közszolgáltatások minősége. Pedig ezek nagyon komoly kormányzati munkának az eredményei, amit a Fidesz-KDNP végzett az elmúlt tizenhat évben.
Azt mondta, hogy helyben az eredményeik alapján ítélik meg a politikusokat. Ön melyik eredményét tartja a legtöbbre és hol van még el nem végzett munka?
Nem szeretnék rangsort állítani, mert mindegyik más miatt fontos. Ha mégis ki kell emelni néhányat, akkor a 8-as főút veszprémi déli elkerülőjét mindenképpen ide sorolnám, ugyanakkor ez a munka még nem ért véget. A következő időszakban el kell készülnie a csatári kereszteződésig tartó szakasznak is, amit egyértelmű prioritásnak tekintek. Az eredmények közt sorolhatnám még az EKF infrastrukturális beruházásait, az ActiCity-től a Ruttner-házon és Gyárkerten át a CODE-ig, vagy még korábban a veszprémi sportuszoda és tornászgyakorló megépülését. A Magyar Falu Program pedig a környező kistelepüléseken élők életminőségén javított látványosan, ezeket a fejlesztéseket és beruházásokat is hosszú lenne felsorolni szerencsére. Ami viszont még várat magára az a már említett 8-as út további fejlesztése, az Aranyosvölgyi völgyhíd megépítése, ami továbbra sem került le az asztalról. Ezek mellett szeretnék az egészségügyben is nagy lépéseket tenni előre egy új mentőállomás kialakításával és a kórház további fejlesztésével.
2026-ban Veszprém és a térség viselheti az Európa Sportrégiója címet. Ezt a programot ön már akkor nyíltan támogatta, amikor csak a pályázat előkészítése zajlott. Mondhatjuk, hogy Ovádi Péternek ez az egyik legnagyobb kampányfogása?
Mondhatnánk, ha a Sportrégió csak áprilisig tartana, de ez nem így van. Sőt, ahogy az EKF sem ért véget 2023. december 31-én, úgy a Sportrégió pozitív hozadékai is itt maradnak a térségünkben, a közösségeinkben. Ebben a projektben Porga Gyula polgármesterrel arra vállalkoztunk, hogy a kultúra után a mozgást, az egészséges életmódot próbáljuk közösségépítő eszközként használni. Nem az élsportot még magasabbra emelni, hanem az átlagemberek számára megteremteni az aktív, mozgásban gazdag életmódhoz szükséges feltételeket a régióban. Lesz sok ilyen fejlesztés és program a régióban 2026-ban, jónéhány már április előtt, de mivel ez is egy stratégia része, aminek a célja, hogy az évtized végére az egyik legélhetőbb, egyben legegészségesebb régió legyünk Európában. Nagy öröm és büszkeség, hogy a programban együtt dolgozhatok Kiss Balázs barátommal is, aki számomra már önmagában garancia arra, hogy sikerrel zárjuk a Sportrégiót is majd.
Ha a Sportrégiót nem, akkor mit tekint a kampányának?
Egy regnáló képviselőnek egyszerre van könnyű és nehéz dolga egy kampányban. Könnyű, hiszen ilyenkor össze tudja foglalni, hogy négy év alatt mit sikerült elérnie, milyen konkrét fejlesztések valósultak meg, vagy indultak el az ő munkájának köszönhetően. Szerencsére ebből nálam egészen hosszú listát lehetne írni. Ugyanakkor nehéz is, hiszen a kihívók nyilván írnak egy másik listát, ahol a még megvalósulásra váró igények vannak, ezeket pedig számon lehet kérni a képviselőn. Szerintem Veszprémben hálás feladat képviselőnek lenni, hiszen egy olyan stratégiai nyugalomban tud dolgozni, ahol a fejlesztési terveket nem parlamenti választásokhoz igazítják, hanem az igényekhez és lehetőségekhez. Többször elmondtam már, hogy a képviselőséget én egy szolgálatnak tekintem, nem privilégiumnak. Ennek tükrében, ha már a kampányra kérdezett rá, akkor én folyamatosan kampányolok, a kampányeszközöm pedig az elvégzett munka, amiben egyedül hiszek.


