Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Felkészülhet a Cholnokyváros is az útfelújításokra

2026. január 30. 15:07
Az önkormányzat által elnyert TOP-os pályázat 2,5 milliárd forintos támogatásából a Cholnokyvárosban is több útszakasz megújul. Ezekről tartott lakossági fórumot a városrész önkormányzati képviselője, Sótonyi Mónika csütörtök délután.

Összesen tíz veszprémi útszakaszt fognak megújítani a következő időszakban az elnyert pályázati forrásból, amely érinti Veszprém egyik legnagyobb lakótelepét, a Cholnoky-t is.

Egyrészről, miután pár éve felújították a Cholnoky Jenő utcát majdnem végig, most végre befejeződhet az utolsó szakasz is, a Lóczy körforgalomtól az Almádi úti körforgalomig. Ugyanakkor két másik lakóövezeti utca is érintett lesz a felújításban, a Hérics és a Sáfrány utcák, jelentette be Sótonyi Mónika, alpolgármester és a városrész önkormányzati képviselője azon a lakossági fórumon, amit azért hívott össze, hogy az érintett utcák lakóival és a tervezőkkel közösen beszéljék át az elképzeléseket.

A Cholnoky Iskolába összehívott egyeztetésen több, mint nyolcvanan vettek részt, ráadásul nem is passzív szemlélődőként, hanem aktív hozzászólásokkal.

Sótonyi Mónika elmondta, a beruházás a teljes pályázati összegből 510 millió forintot tesz ki, ami fedezi az utcák útburkolatának teljes rekonstrukcióját, valamint a közműhálózatot is felújítják.

A projekt jelenleg a tervezés fázisában van, a fórum célja is az volt, hogy a terveket bemutatva, a közvetlenül érintett lakossággal közösen formálják azokat mindenki számára megfelelőnek.

A Hérics utca jelenlegi állapotaA Hérics utca jelenlegi állapota

Éppen ezért a fórumon részt vettek a tervező, valamint a városháza illetékes irodáinak képviselői is. A fórum a konstruktivitás szellemében tellett, ahol a legtöbben üdvözölték a terveket.

Sótonyi Mónika elmondta még, a kivitelezésre a közbeszerzés idén nyáron történik meg és leghamarabb 2026 végén indulhat a kivitelezés.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. tegnap 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. tegnap 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. tegnap 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.