A Kutatók Éjszakáján a hatórás programidő alatt izgalmas, kreativitásban bővelkedő műsorokkal kápráztatták a Pannon Egyetem oktatói, szervezői a résztvevőket.
Akit a fények varázsa hamar ámulatba ejt, naplemente után saját készítésű diájával boríthatta be az egyetem A épületét. Aki pedig tudományos babérokra vágyott, itt most könnyen szerezhetett junior mérnöki diplomát.
Közel kétszáz fős közönség gyűlt össze az asztrofotózás legnépszerűbb irányzatának, az asztrotájképek készítésének előadására. A résztvevők érdekességként timeplapse-videókat nézve, mozgókép formájában felgyorsítva élhették át a balaton-felvidéki és bakonyi éjszakák eseményeit. Életünk nagy talányait boncolgatták kiváló oktatók, kutatók különböző kurzusok és érdekfeszítő előadások keretén belül. Nem kellett németül tudni ahhoz, hogy németül, de magyarul feliratozva megnézhessen egy kultúrfilmet az Interkulturális filmesten. A Gulya-dombon felcsendültek az ősi kelta zenék és tábortűz mellett kézműves foglalkozások vártak kicsiket és nagyokat a csillagos égbolt alatt.
Az Informatikusok Éjszakáján közelebbről is megismerkedhettek az érdeklődők a robotok világával, érdekes logikai játékokkal és kísérletekkel múlathatták az időt. Az energetikai rendszerekről és a mobiltelefon előállításához szükséges energiáról, valamint a napenergia felhasználásáról egy bolgár-szlovén kutatópáros tartott interaktív előadást angol nyelven. Saját energiájukat és állapotukat az egészségügyi informatikai kutatólaboratóriumban mérethették fel az érdeklődők, ahol emellett táplálkozásukról, agyi és szívműködésükről hallhattak érdekességeket.
A Mobil Segítőtárs elnevezésű fejlesztést is megismerhették, ami a vakok és gyengénlátók mindennapjait könnyíti meg. A hétköznapokban kevés helyen látható szuperszámítógép tanulmányozására nyílt lehetőség a párhuzamos és elosztott rendszerek kutatólaboratóriumban.
A régi idők kocsmáinak hangulatát idézte az 1910-es, 20-as és 30-as évekből a fény-, tény és írott képekkel tarkított előadás és élménytréning. Akik pedig egy kötetlen beszélgetésre vágytak közismert személyiségekkel, azok találkozhattak Kéri Kitty színművésznővel. Az antropológia iránt elhivatottak választ kaphattak számos vitatott kérdésre a civilizáció, vallás és természetjog terén.
A nyelvészek és idegen nyelvek iránt érdeklődők elmerülhettek az újlatin nyelvek és kultúrák világában, vagy naprakész beszámolót gyűjthettek az Európában fordítóként és tolmácsként dolgozók munkájába. Aki pedig a sok program után még bírta, meghallgathatta az Irie Maffia SoundSystem koncertjét az egyetem aulájában.