Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Köszönet a segítségért

2010. szeptember 30. 9:09

Köszönet a segítségért

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szívükön viselték a Veszprémi Irgalmas Nővérek alsóvárosi temetőben lévő sírhelyének helyreállítását.

Köszönjük elsősorban dr. Márfi Gyula Érsek Atyának, hogy felkarolta kezdeményezésünket, hogy a helyreállítás költségeinek nagy részét és a kivitelezés feladatát is vállalta.

Köszönjük Debreczenyi János polgármester adományát és hálásan megköszönünk minden kedves volt Ranolderes diáktól és másoktól érkezett önzetlen adományt, amelynek segítségével a sírhely eredeti állapotában, sőt annál pompásabb formában látható.

Végül, de nem utolsó sorban köszönet illeti azokat, akik fizikai erejüket adták, tevékenyen részvételükkel járultak hozzá a megvalósuláshoz.

Nemcsak az iskola volt diákjai, hanem Veszprém város lakossága is méltó módon emlékezhet, róhatja le kegyeletét Szent Vince leányainak síremléke előtt.

Kérjük a kedves adakozókat, hogy – aki teheti – november 2-án – halottak napján – 14 órakor találkozzunk a kriptánál egy rövid hálaadásra és emlékezésre.

Szívesélyes üdvözlettel:

a volt diáktársak

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.