Milyen az alapítvány, mint fenntartó elégedettsége a kar elmúlt időszakban végzett munkájával?
Az elmúlt években a kar és az alapítvány közösen olyan fejlesztési irányokat jelölt ki, amelyek nemcsak tervek maradtak: meg is valósultak. Több új szak indítását tűztük ki célul, és ezek többsége sikeresen el is indult. Ilyen volt például az óvodapedagógia, a tanító, a pszichológia szak és a területfejlesztés mesterszak. Ezek mind hiánypótló képzések a térségben, amelyek iránt a munkaerőpiac felől is erős igény mutatkozott. A kuratórium ezt megrendelői szemlélettel támogatta, a kar pedig az emberi erőforrás és az infrastruktúra fejlesztésével megteremtette a szakok működésének feltételeit. Összességében az együttműködés koncepciózus és példaértékű építkezést eredményezett.
Hogyan értékeli az új szakok indítását, a képzési portfólió bővítését?
Az új szakok indítása tudatos stratégiai döntés eredménye. A cél az volt, hogy a kar képzési kínálata szervesen illeszkedjen a már meglévő portfólióhoz, és lehetőséget adjon arra, hogy a hallgatók a képzésük különböző szintjeit – az alapképzéstől a mesterképzésen át akár a doktori szintig – ugyanazon tudományterületen belül végezhessék el. A kommunikáció- és médiatudományi mesterszak, valamint a pszichológiai mesterszak előkészítése is ezt a gondolkodást szolgálja. A hosszú távú cél egy olyan hallgatói életút kialakítása, amely a karhoz való kötődést a teljes képzési pályán keresztül biztosítja.
Milyen a kar helyzete a hallgatói létszám szempontjából?
A kar hallgatói létszáma már az elmúlt években is dinamikusan növekedett, az új szakok megjelenése pedig tovább erősítette ezt a folyamatot. A többi karral egyfajta munkamegosztás alakult ki az egyetemeken belül. Mivel egyes területeken alacsonyabb a hallgatói érdeklődés, a kapacitások kiegyensúlyozott kihasználása közös érdek. A finanszírozási szerződés ugyan meghatároz bizonyos számokat, de összegyetemi szinten nem okoz feszültséget. A jövőben nagyobb hangsúlyt kap a költségtérítéses hallgatók bevonzása is.
Milyen irányt vesz a kar a következő időszakban a képzésfejlesztés területén?
A jövő egyik legfontosabb feladata az interdiszciplináris képzések erősítése. Olyan szakokat érdemes fejleszteni, ahol a különböző tudományterületek találkoznak és kiegészítik egymást. Példaként említhetők a kommunikációs szakokon a mesterséges intelligenciához kapcsolódó kutatási és oktatási irányok, vagy a területfejlesztés esetében a gazdasági, mérnöki és társadalomtudományi együttműködések. A cél az, hogy a hallgatók olyan készségekkel lépjenek ki a munkaerőpiacra, amelyek a modern világ elvárásainak megfelelnek.
Milyen infrastruktúrafejlesztések történtek, illetve milyen tervek vannak a közeljövőben?
Az infrastruktúra területén egyszerre jelennek meg a már megvalósult és a még tervezett fejlesztések. A kommunikáció- és médiatudomány képzéséhez korszerű stúdió jött létre, amely az oktatást, a tananyagfejlesztést és az egyetemi kommunikációs feladatokat is támogatja. A pszichológiai képzéshez kapcsolódva laborfejlesztések is történtek, például a pszichofiziológiai vizsgálatokat támogató labor és a fejlődéslélektani kutatásokhoz használható babalabor kialakítása.
A jövőben a felső kampusz energetikai korszerűsítése és belső megújítása szerepel a tervek között. Bár az alsó kampusz látványosabb fejlesztései már megvalósultak, a felső kampuszon is várhatóak nagyobb beruházások, miközben kisebb felújítások – például új géptermek vagy közösségi terek kialakítása – már most is zajlanak.
A kar három kiemelt fejlesztési célt fogalmazott meg. A pszichológia mesterszak akkreditációra történő beadása, amelyet 2026 őszén szeretnének meghirdetni, hogy 2027 őszén már hallgatók kezdhessek meg tanulmányaikat. A másik a komplex mesterképzési portfólió – különösen a kommunikációs képzés – további erősítése és a stúdió infrastruktúra teljes körű kihasználása. A harmadik fontos cél egy új doktori képzés vagy doktori alprogram elindítása, amely a neveléstudomány, a pszichológia és a társadalomtudomány határterületein kínálna továbbtanulási lehetőséget a hallgatóknak. Ez a képzési szint tenné teljessé a kar oktatási és kutatási portfólióját.