Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Meddőség, abortusz, gyerekvállalás: három nő, három történet

2026. március 3. 11:58
Március ötödikén csütörtökön közönségtalálkozóval egybekötött filmbemutatóra kerül sor este hét órakor a Fotonban: Nagy Borbála első nagyjátékfilmjét, a Mambo Maternicát láthatjuk, a rendezővel együtt kiegészülve vendég lesz még a film két főszereplője is, Sipos Vera valamint Török-Illyés Orsolya.

Érzékeny témák, melyek nagyrészt tabuk, pedig így vagy úgy, de mindannyiunkat érintenek. Most viszont a film megtekintése mellett beszélgetésre is lehetőség lesz, ahol a közönség is felteheti kérdéseit, vagy elmondhatja meglátásait a filmmel és a témával kapcsolatban.

Párizsban Adél (Török-Illyés Orsolya) nem kívánt terhességgel néz szembe. Budapesten Nóra (Sipos Vera) titkolja, hogy férjével (Schmied Zoltán) gyermeket akarnak örökbe fogadni. Berlinben Becky (Székely Rozália) szembesíti családját azzal, hogy egyedülálló anya akar lenni. A három, negyven körüli nő élete fordulóponthoz érkezik: mindössze egy nap alatt kell sorsfordító döntéseket hozniuk. Mindegyikük egy-egy kezdeti problémával küzd - legyen az meddőség, abortusz, vagy gyerekvállalás egyedül. A vélt megoldások azonban csak még több bonyodalomhoz vezetnek.

Magyar-német-francia dráma, magyar, francia és német nyelven, magyar felirattal | Rendező: Nagy Borbála | Szereplők: Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera, Székely Rozi | Budapest Film | 92 perc | (16)

Jegyek és bővebb információ a filmről.

vehir.hu
további cikkek
Elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye Művészetek Völgye Elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának. A következő tíz napban több mint 4200 program, közel 3000 fellépő és 40 helyszín várja a látogatókat. tegnap 15:03 Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról közélet Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. 2026. július 23. 1:39 Koncertek, sport és bakonyi ízek – augusztus 1-jén ismét érkezik a ZIRCikON programajánló Koncertek, sport és bakonyi ízek – augusztus 1-jén ismét érkezik a ZIRCikON Augusztus 1-jén ismét fesztiválhangulat költözik a Bakony fővárosába: a ZIRCikON egész napos ingyenes programkavalkáddal várja a családokat, a zenekedvelőket és az aktív kikapcsolódás híveit. Koncertek, sportprogramok, gyermekfoglalkozások, helyi ízek, kézműves vásár és közösségi élmények teszik teljessé a rendezvényt, amely a Veszprém–Balaton Európa Kulturális Fővárosa program örökségeként immár harmadik alkalommal várja a látogatókat.   2026. július 22. 16:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.