Pontosan milyen viszony fűz Nagy Lászlóhoz és a költészetéhez?
Nagy László idején egyfajta közösségi “őskép” hozta össze a kortárs művészeket, amit a táncház mozgalom születésével azonosíthatunk a hetvenes évek elejéről. A Bihari János Táncegyüttes próbatermében ott ült Nagy László, Szécsi Margit, Kormos István, Jancsó Miklós, Csoóri Sándor, Korniss Péter; sorolhatnám a neveket napestig, ott ültem a lábaiknál. Önképző körnek hívhatnánk az ilyesmit, mindezt egy olyan korban, mikor a közeli sörözőben érdemes volt átnézni a kenyértartót, nincs-e benne lehallgató készülék? Szellemi társai lettek egymásnak az összeszorult történelmi térben, gyertyát gyújtottak a sötétségben, ha úgy tetszik, és ettől valahogy élhetőbb lett az élet. Persze sokaknak így is tragikus sors jutott… De kihozni a pillanatból a legjobbat nagy, illetve régi iskola. Nekünk is abból az időszakból illene, ami megadatott! Ez előadásunk veleje: nosztalgia helyett példa és tanulság, hátha tanulunk még valamit egymástól.
Milyen lehetőségeket sorakoztat fel a darab?
Koncert ez és némi standup, ahol ér sírni is, de semmi esetre sem hagyományos értelemben vett színház. A lehetőség a találkozásban rejlik, egyáltalán elmenni egy koncertre, meghallgatni a dalokat annak reményében, hogy valami történik velünk. Egyszerű, nem? Vészjósló a jövő, akár a geopolitikai, akár a társadalmi-környezeti állapotokat tekintjük, legyen szó országról, kontinensről, planétáról. Az összeomlás különféle forgatókönyvei gyakorolnak hatást egymásra, s bár volt rá elég precedens, hogy kultúrák tűntek el, s születtek újak, a történelemkönyvek címlapján találni magunkat kijózanító felismerés. Rég nem vagyok az, aki közéleti dolgokban “üzenget”, igyekszem kizárólag a munkáimon keresztül kommunikálni.
És most ez lett a munkám, a sokkoló valóság, hogy bánt a műveletlenség, a tahóság, a csörtetés, az önzés, s hogy felejtünk el mindent és mindenkit, aki és ami mértékrendre tanítana!
Embertársaink döntő többsége immáron nem képes józan döntést hozni saját életéről, így vissza kell térnünk ahhoz a minőséghez, amit a könyv, a színház, a film, a zene, a tánc jelentett egykoron.
Neked alkotóként is segít ez?
Csak ez segít, semmi más. Ebből merítek, ez inspirál. Ezért nincsenek szerzői ambíciók, ego, intelligens lámpa, csak mi és a szerzők. Nagy László és az őt megzenésítők: Sebő Ferenc és Kiss Ferenc dalainak emlékezete, avagy az igazi slágerek!
Amíg mindez nem kerül ismét megillető helyére, a francnak szaporítani a szót.
Az előadásról szóló sajtótájékoztatón úgy fogalmaztál, hogy az emberek gyakran szocializációs kényszer miatt mennek színházba, de katarzis nélkül jönnek ki onnan. Biztosan azoknál keresendő a „probléma”, akik színházba járnak?
A katarzis egy olyan állapot, amikor egy dramatikus helyzet egyszerre hat a szívre és az agyra, és a melletted ülő embertársaidra is, tehát egy közösségre. Az ókori színjátszás háttértudománya volt az asztrológia, forrásgyűjteménye a mitológia. Így a közösség ráismert saját élethelyzetére: mi más lenne a színház funkciója? Hovatovább a Veszprémi Petőfi Színház falán ma is olvasható Latinovits üzenete, miszerint “a színház a kiválasztás és a kiválasztódás helye”.
A színház rítus, szakrális pillanat, beavatás! És aki színházba jár, bizony véleményvezér kellene legyen, hírvivő, aki hatást gyakorol a környezetére, a családjára, a munkatársaira. Tovább adva az őket ért benyomásokat.
Régen nem voltak a maihoz hasonló kommunikációs lehetőségek, szájról-szájra jutottak el hozzánk a hírek, és ha a barátom átszellemülve elmesélte, milyen fantasztikus előadást látott, hát rohantam megnézni. Manapság olyan jól sikerül a Facebook-esemény, hogy az előadást már meg se kellene tartani. Mindent visz az elérés, a mennyiség összekeverése a minőséggel.
A sajtótájékoztatón azt is említetted, szívesen felépítenél egy kampányt, ami szóbeszéd útján terjed, nem pedig a közösségi média felületein…
Hát, ezt nehéz lenne megértetni a megrendelőkkel, mindenesetre kipróbálnék egyszer úgy reklámozni egy előadást, hogy arról semmiféle részlet vagy információ nem elérhető online. Csak akkor tudhatod meg, hogy mi történt a színpadon, ha oda tolod a képed, különben lemaradsz!
Azért most csak beszéljünk a koncertszínházi bemutatóról! Mire számíthat, aki elmegy A bomlás üzenete című koncertszínházi előadásra?
Én magam fogok énekelni, a már említett zeneszerzők dalaiból, közben mesélek, narrálok, meg- és felidézek, okoskodok. Reményében annak, hogy más is így reagál, tehát beleszól, véleményez, hozzátesz. Valamikor ezt klubestnek hívták, ha eleje volt is az előadásnak, vége nem! Tán valahol a büfében hajnal 4-kor… Sok lesz a zenei improvizáció, hiszen három olyan kaliberű zenészt hívtam, akik a progresszív világzene felől érkeztek, így elsősorban jazzes a hangvétel, bár a műfaji cezúrákban nem hiszek. A hangulatban viszont maximálisan! Bízom benne, hogy átmegy az üzenet, mert arra bizony rászorul mindenki. Ekképpen a tét óriási a pici térben: csak ne bolonduljunk meg ebben a világban!
