Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Utazási kiállítás Veszprémben

2008. április 7. 16:47
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 12-én és 13-án az utazás kiállítást Veszprémben, az egyetem aulájában. A veszprémi az ország, legnagyobb vidéki turisztikai vására. Ez alkalommal is 104 kiállító vesz részt az expon. A külföldi országok közül idén Csehországl, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Málta képviselteti magát.
A minden évben nagy érdeklődést kiváltó kiállítás és vásár  ingyenesen látogatható - mondta Veiland László a veszprém Megyei Turisztikai Hivatal vezetője. Lasztovicza Jenő, Veszprém Megye Közgyűlésének elnöke  az esemény kapcsán hangsúlyozta, hogy a tavalyi 30 millió forinttal szemben az idén már 40 millió a megyei turisztikai hivatal költségvetése, ugyanakkor a megye 150 milliót biztosít úgynevezett pályázati önerőalapként a településeknek. Megjegyezte, hogy ebből az összegből 50 millió forintot kizárólag turisztikai fejlesztéseket szolgáló pályázatokhoz lehet igényelni. A megye 14 Tourinform irodáját az idén is 14 millió forinttal támogatják.

Füssy Angéla
további cikkek
Az oltár előtt lett rosszul a menyasszony közélet Az oltár előtt lett rosszul a menyasszony Az Országos Mentőszolgálat osztotta meg azt a történetet, amikor egy huszonöt éves menyasszony az oltár előtt lett rosszul és esett össze. Szerencsére az ijesztő jelenet happy enddel végződött. ma 14:31 Nem lehetett szerzetes, világi apostol lett - konferenciát szerveztek Bódi Mária Magdolna életéről Bódi Mária Magdolna Nem lehetett szerzetes, világi apostol lett - konferenciát szerveztek Bódi Mária Magdolna életéről 2017-ben egy kisbusszal vitték el Veszprémből a Vatikánba azt a dokumentációt, aminek megvizsgálása után Ferenc pápa tavaly májusban ismerte el Boldog Mária Magdolna vértanúságát, ezzel együtt a katolikus boldogok sorába emelte. A hivatalos szertartásig már csak egy hónap van hátra, a Veszprémi Érsekség a levéltárral közösen pedig egy konferencián igyekezett közelebb hozni a litéri lány életét és személyiségét az emberekhez. ma 21:10 Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola oktatás Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola A Veszprémi Tankerületi Központ Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése című projekt nyitórendezvényét március 13-án tartották a szóban forgó intézményben. ma 12:13 Magyarország ad otthont az Európai Unió legnagyobb katonai gyakorlatának közélet Magyarország ad otthont az Európai Unió legnagyobb katonai gyakorlatának Magyarország ad otthont március 25. és április 10. között a MILEX 2025 elnevezésű nemzetközi katonai gyakorlatnak, amely az Európai Unió (EU) harccsoportjainak szárazföldi műveleti képességeit teszteli.  ma 9:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.