Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Konkrétumok nélküli ígéretek és a vereség forgatókönyve a tiszás Kapitány István veszprémi fórumán

ma 14:28
A Tisza Párt alternatív valóságába kaphattak betekintést azok a szimpatizánsok, akik szerda kora este kilátogattak az Agóra elé Veszprémben, ahol Kapitány István, Magyar Péter pártjának dedikált gazdasági szakértője maratoni fórumot tartott.

A politikai ígéret mellett előkerültek azok a slágertémák is, amelyeket elsősorban a Fidesz tematizált a kampányban, úgy, mint az ukrán háború vagy Magyarország energiabiztonsága, sőt, a vezető tiszás politikusok közül Kapitány volt az első, aki megemlített egy olyan forgatókönyvet is, hogy mi történne, ha mégsem a Tisza Párt nyerne vasárnap. A fórumon Kapitány mellett felszólalt a helyi jelöltjük, Dr. Gáspár Levente is, akinek a szereplése azért is volt kuriózum, mert miután ignorált mindenfajta nyilvános szereplést a kampányban, beleértve a megtartott jelölti vitát is, ez volt mindössze a második alkalom, hogy nagyobb tömeg előtt megszólalt.

Érezhetően nagyobb fókuszt helyez a Tisza Párt a kampány utolsó napjaiban Veszprém vármegyére, hiszen Kapitány mellett a napokban Magyar Péter és Radnai Márk is ellátogatnak ide, utóbbiak a 2-es és 3-as körzetekbe, elsősorban Forsthoffer Ágnes kampányát megtámogatva. Tiszás berkekből származó információink szerint azért, mert ezek a körzetek koránt sem állnak olyan jól, mint ahogy kifelé kommunikálja a párt, az országos nevektől pedig azt várják, hogy sikerül még néhány embert a Tisza mögé állítani.

Veszprémben Kapitány István is azzal kezdte a beszédét, hogy az utolsó pár napban minden szimpatizánsuk aktivizálja magát és próbáljanak meggyőzni mindenkit a környezetükben, hogy szavazzanak a Tiszára. A buzdítónak szánt gondolatok mellé olyan személyes tiszás hősöket is rendelt, mint az elhíresült Szabó Bence rendőr százados, vagy éppen a tizenkilenc éves Hrabóczki Dániel „Gundalf”, aki a tiszás narratíva szerint egymaga vezette meg a magyar titkosszolgálatot.

Kapitány István előadásmódjában visszatérően, mint egy általános iskolás tanár próbálta a tömeggel elismételtetni a legfontosabbnak szánt üzeneteket, úgy, mint a „kik a mi hőseink?” vagy hogy „hova akarunk tartozni – Oroszország, vagy Európa?” Ezekre az retorikai fogásokra korlátozottan volt csak vevő a veszprémi közönség, ezért Kapitány inkább hosszú gondolatspirálon keresztül vázolta fel a Tisza terveit kormányra kerülésük esetén.

Ezek között kiemelt figyelmet kapott a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programra keresztelt tervezetük, ami kapcsán Kapitány többször is erőteljesen magyarázkodott, hogy ez a Tisza valós terve, nem az, amit korábban az Index és több másik sajtóorgánum is megszellőztetett és ami jelentős megszorító intézkedéseket tartalmaz.

Elmondása szerint a Tisza Párt elutasítja, hogy Magyarország akkumulátorgyárak és összeszerelőüzemek országa legyen. A politikai lojalitás helyett a hazai KKV-kat és startupokat támogatnák célzott hitelekkel, bürokráciacsökkentéssel és modern oktatással, hogy nemzetközi „unikornisokká” válhassanak. Ennek alapfeltétele a korrupció felszámolása és az EU-s pénzek hazahozatala.

A rezsicsökkentést megtartanák és szociális alapon kibővítenék úgy, hogy 5%-os lenne tűzifa áfája, valamint megdupláznák és nagyobb településekre is kiterjesztenék szociális keretet. Uniós forrásból évi 100 ezer lakás energetikai korszerűsítését indítanák el, valamint céljuk az orosz energiafüggőség megszüntetése és a KKV-k olcsóbb energiával való ellátása, habár ezen a ponton nem tért ki arra, hogy az olcsó orosz energia visszaszorításával párhuzamosan ezt hogyan érnék el.

Kapitány István beszéde alatt körülbelül annyiszor hangzott el, hogy „én gazdasági szakember vagyok”, mint Menczer Tamás telexes interjújában a „háború” szó, ugyanakkor veszprémi fellépésénél külön kitért a Tisza Párt közlekedéssel, egészségüggyel és oktatással kapcsolatos terveire is.

A kritikus állapotú közúthálózaton átfogó országos kátyúmentesítést indítanának. Kiemelt feladatuknak tekintik az elkerülőutak építését, a Szent István vidékfejlesztési program megvalósítását, valamint az állam számára előnytelen koncessziós szerződések felülvizsgálatát.

Az egészségügy önálló minisztériumot és azonnali 500 milliárdos forrást kapna. Minden régióban szuperkórházat építenének, rendeznék a nem orvosi munkakörökben dolgozók bérét, és 2027-re garantálnák az országos 15 percen belüli mentőkiérkezést.

Az oktatás kapcsán tragikusnak nevezte, hogy az általános iskolát elvégzők 25 százaléka funkcionális analfabéta, ezért a Tisza visszaállítaná az önálló oktatási minisztériumot és a 18 éves korig tartó tankötelezettséget. A pedagógusok körében újabb béremelést hajtanának végre, a magyar fiatalok és kutatók számára pedig ismét elérhetővé tegyék az Erasmus és Horizon programokat, biztosítva a nemzetközi tapasztalatszerzést.

A szakpolitikai témák mellett Kapitány több kül- és biztonságpolitikával kapcsolatos véleményének is hangot adott. Ez önmagában már azért is számít rendkívülinek, mert a Tisza Pártnál eddig úgy látszott, hogy Magyar Péteren kívüli 105 képviselőjelölt jóformán el van tiltva attól, hogy nyilatkozzanak különböző, az ország jövőjével kapcsolatban megkerülhetetlen témáról.

Ilyen például a közelmúlt egyik legkomolyabb energetikai fenyegetésének, a Török Áramlat gázvezetéknek tervezett, de a szerb hatóságok által meghiúsított felrobbantása, ami Kapitány szerint csak egy „olcsó, megrendezett színjáték” volt, amellyel csak félelmet akartak generálni.

Ahogy a gazdasági programjuk kapcsán is feltűnően sokszor hangsúlyozta, hogy nem az a valódi, amit a sajtó megszellőztetett, hanem amelyik mostanra elérhető a honlapjukon, úgy a háború kérdésében is látványosan többször aláhúzta, hogy a Tisza Párt nem szeretne háborút, ők a béke és a megbékélés kormánya szeretnének lenni, de az Európai Unió és a NATO szövetségi rendszerében.

Kapcsolódó cikk
G*** nagy háború lesz Magyar Péter szerint
Újabb hangfelvétel szivárgott ki Magyar Péterről, a Tisza Párt elnökéről, aki a felvétel szerint zárt ajtók mögött egészen mást mond a háborús veszélyről, mint amit a nyilvánosság előtt hangoztat.

Ezt a „megbékélést” egyébként a hazai közélet kapcsán is kiemelte, olyan egyetemes igazságokat megfogalmazva, mint, hogy nem jó, ha családokat és közösségeket tesz tönkre a politika, mindazonáltal olyan kéréssel nem fordult a vehemensebb tiszás aktivisták felé, hogy se verbálisan, se tettlegességgel ne vegzálják a tőlük eltérő véleményen álló embereket, mint ahogy az a közelmúltban az ország számos pontján, többek közt Aszófőn is történt.

Kapitány felhozta az amerikai alelnök, J. D. Vance látogatását is, aki kedden és szerdán Budapesten tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint egy sajtótájékoztatón kifejtette, bár együttműködnének bármelyik magyar kormánnyal, bízik benne, hogy a Fidesz és Orbán Viktor folytathatja a kormányzást. Mindezt Kapitány István úgy értelmezte, hogy egy esetleges kormányváltás után a magyar–amerikai kapcsolatok „aranykora” folytatódhat.

Végezetül szokatlan módon kitért egy olyan lehetőségre is, amikor mégsem a Tisza Párt nyeri meg a választást vasárnap. Kapitány ezt a forgatókönyvet „borzasztó dolognak” nevezte, egy szemléletes hasonlattal éve, szerinte olyan lenne, mintha az ország ismét rálépne egy gereblyére, ami aztán jól arcon vágja.

Dr. Gáspár LeventeDr. Gáspár Levente

Kapitány István maratoni beszédét csupán egy alkalommal szakította meg, amikor a színpadra hívta Dr. Gáspár Leventét, a Tisza Párt helyi jelöltjét, aki néhány perc erejéig megkapta a szót, hogy jegyzeteiből felolvassa a számára legfontosabb fejlesztési irányvonalakat. Ilyenre egyébként utoljára Magyar Péter veszprémi látogatása során volt példa, a Tisza Párt jelöltje se lakossági fórumokat nem tartott, se interjút nem adott, se a jelölti vitára nem ment el.

Az Agóra előtt viszont Gáspár az átláthatóságot és a korrupciómentes közéletet állította beszéde középpontjába. Bírálta a kormányt, amiért a szakértelmet politikai lojalitásra cserélték a közbeszerzések és a pozíciók elosztásakor. Hangsúlyozta, hogy az oktatásba és egészségügybe fektetett pénz a humántőke és a gazdaság alapja.

Kitért a helyi infrastrukturális hiányosságokra is, például tarthatatlannak nevezte a szünetelő vasúti közlekedést Ajka irányába, és sürgette a halálos baleseteket követelő 8-as főút négysávosítását. Felhívta a figyelmet a Veszprémet sújtó, fővárosi árakkal vetekedő lakhatási válságra, amely a kollégiumhiánnyal küzdő diákokat, a fiatalokat és az új idősotthonokra váró nyugdíjasokat is érinti. Leszögezte, kihasználatlan stadionok építése helyett a lakosságot ténylegesen szolgáló beruházásokra van szükség.

Hajas Bálint
Vámosi Patrik
további cikkek
A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. tegnap 14:57 Túláradó számok és a kegyetlen valóság véleménycikk Túláradó számok és a kegyetlen valóság Ha egy politikai erő állítólag már a választás előtt kétharmados támogatottsággal bír a szavazók körében, akkor mégis miért van szüksége arra, hogy módszeresen próbája meg leszalámizni az azonos ellenzéki térfélen, mégis más színekben játszó pártokat? 2026. április 7. 11:11 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány választás 2026 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. 2026. április 6. 21:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.