A rendőrség azt írja: a vármegye útjain az elmúlt napokban is történtek vadbalesetek. Egy autós elé például a 8-as számú főúton ugrott egy szarvas, melyet – az intenzív fékezés ellenére – elütött. Arra kérik az autósokat, hogy az erdős-bokros területen a megszokottnál is lassabban közlekedjenek, folyamatosan figyeljék az út mindkét oldalát, és ha vadat látnak, azonnal lassítsanak!
Közzétettek egy térképet is, amelyen jelölték, mely szakaszokon kell kiemelten számítanunk arra, hogy az úttesten is megjelennek a vadállatok.
A térkép ide kattintva tekinthető meg.
A tavaszi hónapokban azért is nő meg a balesetek száma, mert az őzeknél ekkor zajlik a territórium-foglalás: a bakok elűzik a fiatal egyedeket a korábbi csoportjukból, hogy saját területet foglaljanak. Ezek a tapasztalatlan, megzavart állatok gyakran kényszerülnek vándorlásra, és közben váratlanul, a napszaktól függetlenül is átszaladhatnak az úttesten, nem számolva a járművek közelségével.