Ismerős látvány lehet a veszprémi lakótelepeken élőknek, amikor a porosodó, leeresztett kerekű, lejárt műszakijú vagy éppen mozgásképtelen autók foglalják a parkolóhelyeket. Az önkormányzati rendészek szinte hetente bukkannak ilyen „helyfoglalókra” a város közigazgatási határain belül, de a tapasztalatok szerint nagyon sokszor a környékbeliek tesznek bejelentést a magukra hagyott kocsik miatt.
Az elszállításukat sokszor hosszú előkészítő munka előzi, ugyanis a jogszabályok szigorúan rendelkeznek erről. A hatóság először megkeresi a gépjármű tulajdonosát, majd írásban felszólítja a helyzet rendezésére. Csak a legvégső esetben, ha a felszólításokra nem reagálnak, akkor kerül sor az autók hatósági elszállítására.
Az elszállított járműveket egy berhidai telepre viszik, ahonnan a tulajdonosok fél éven belül még visszakaphatják azokat. Ennek azonban az a feltétele, hogy a szállítási és tárolási díjat maradéktalanul megfizesse. A végszámla összege pedig elérheti a több százezer forintot is, aminek elmaradása esetén már a NAV lesz az illetékes a behajtásban.
Réfi Ferencné, a Veszprémi Önkormányzati Rendészet vezetője elmondta, a fenti folyamat eredményeként évente átlagosan két tucat roncstól sikerül megszabadítani a várost.
