Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 14. Vazul
Veszprém
17°C
2026. június 14. Vazul
Veszprém
17°C

Grecsó testvérekkel, filmekkel, elmozdított formákkal jön A Tánc Fesztiválja

2026. április 29. 21:33
Sokrétű programkínálattal várja idén is a közönséget A Tánc Fesztiválja, amelyet május 26. és 30. között rendeznek meg Veszprémben. A XXVIII. Nemzetközi Kortárs Fesztivál részleteiről szerda délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a Hangvillában, ahol a szervezők ismertették az idei esemény legfontosabb tudnivalóit.

A sajtótájékoztatón elsőként Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója szólalt fel, aki a fesztivál múltját és rangját hangsúlyozta. Mint elmondta, a rendezvény az évek során felkerült a nemzetközi fesztiváltérképre, és mára stabil, elismert eseménnyé vált a kortárs tánc világában.

Kiemelte, hogy az idei program különösen gazdag: naponta három-négy előadás várja az érdeklődőket, ráadásul nemcsak hagyományos színházi terekben, hanem különleges, exkluzív helyszíneken is, így Veszprém meghatározó szobrai körül. A fellépések többek között az Agórában, a Hangvillában és annak előcsarnokában zajlanak, a Foton Audiovizuális Centrumban pedig a fesztivál keretein belül lesznek filmvetítések. Vándorfi hozzátette, hogy a fesztivál fő támogatója Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, emellett különféle pályázati források is hozzájárultak a megvalósításhoz. A szakmai zsűri tagjai idén Pongor Ildikó, Widder Kristóf és Géczi János lesznek.

A fesztivál művészeti koncepciójáról Horváth Csaba, a Forte Társulat alapítója, a rendezvény művészeti vezetője beszélt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a sajtótájékoztató napja egybeesik a tánc világnapjával, amely minden évben alkalmat ad arra, hogy a szakma megfogalmazza aktuális gondolatait és kérdéseit.

Kiemelte, hogy az idei fesztivál programja kifejezetten innovatív és rendhagyó, hiszen szinte kizárólag fiatal alkotók – köztük számos pályakezdő koreográfus – munkáit mutatják be. Ez egyben kockázatot is jelent, ugyanakkor éppen ez adja a fesztivál frissességét.

Mint fogalmazott, ezek a fiatal művészek gyakran mostoha körülmények között dolgoznak, hiszen a kortárs tánc finanszírozása korántsem kedvező, mégis erős bennük a kifejezési vágy: a mozgás nyelvén keresztül szeretnének érzéseket és gondolatokat közvetíteni.

A sajtótájékoztatón Muraközy Péter alpolgármester is felszólalt, örömét fejezte ki, amiért a nívós fesztivál mögött már ekkora múlt van, és további sikereket kívánt.

A fesztivál fellépőiről, a részletes programról itt olvashat.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Szotyizás a múzeumban kultúra Szotyizás a múzeumban Egy falu életében a közösségi lét hagyományos pilléreit a templom, a kocsma és a futballpálya adja. Ezt a sokszor mosolyogtató, mégis komoly társadalmi és néprajzi kérdéseket felvető világot mutatja be a Laczkó Dezső Múzeum csütörtökön nyílt formabontó kiállítása. A Hátsó füves tárlat a Bakony és a Balaton térségének amatőr labdarúgását hozza testközelbe, megőrizve az utókor számára a vidéki futball hamisítatlan hangulatát. 2026. június 12. 14:15 A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető kultúra A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető Esélyegyenlőségi programjáról tartott szakmai eseményt a Veszprémi Petőfi Színház. A Nagyszínház előcsarnokában rendezett alkalmon Oberfrank Pál színházigazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser beszélt arról, hogyan lehet a színházat valóban nyitottabbá és befogadóbbá tenni. Az eseményen levetítették a Lélektől lélekig című filmet is, amely a teátrum esélyegyenlőségi törekvéseit mutatja be. 2026. június 12. 11:49 Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Foton Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Közel teltház fogadta a „Mohács – Világok Harca” című történelmi dokumentumfilmet a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrumban, ahol a vetítést követően közönségtalálkozóra és beszélgetésre is sor került. Az esemény ismét megmutatta, hogy a magyar történelem iránti érdeklődés élő és erős, különösen akkor, ha a legfrissebb kutatási eredmények közérthető és látványos formában jutnak el a közönséghez. 2026. június 9. 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.