Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nézői támogatással

2010. október 8. 9:50

A Nemzet Televíziója nézői támogatását kéri a vörösiszap károsultjainak megsegítésére!

A Duna Televízió ismét nézői, a világ magyarsága támogatását kéri, hogy együtt segíthessünk a vörösiszap károsultjain! A Nemzet Televíziója kötelességének érzi, hogy támogassa az ajkai zagytározók gátszakadását követően kialakult ipari katasztrófa áldozatait. A magyarországi árvízi gyűjtés kapcsán befolyt, mintegy 350 millió forintot már teljes egészében átutaltuk a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek. Velük közösen most azonban úgy döntöttünk, hogy a rendelkezésre álló, mintegy 5 millió forintos tartalékalapot a vörösiszap károsultjai számára különítjük el. Az összeget a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet juttatja majd el a rászorulókhoz, pontos kimutatást készítve - ahogy ez az árvízi gyűjtéskor is történt.

A Duna Televízió emellett csatlakozott a Nemzeti Segélyvonalhoz is, és arra biztatja nézőit, hívják a 1752-es telefonszámot (250 Ft/hívás), hogy minél hamarabb támogatáshoz juthassanak a károsultak! A telefonszámot csak belföldről lehet hívni, aki azonban nagyobb összeget kíván adományozni, vagy határainkon túlról szeretne segíteni, válassza a banki átutalást. Az egyéb adományozási lehetőségekről a Nemzeti Segélyvonal honlapján, (http://www.nsv.hu/Tamogatasok), vagy a Duna Televízió honlapján (www.dunatv.hu/vorosiszap) tájékozódhatnak.

A Nemzeti Segélyvonal az összegyűlő pénzadományokat az öt legnagyobb karitatív szervezeten keresztül juttatja célba (Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, Katolikus Karitász, Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Magyar Vöröskereszt, Magyar Baptista Szeretetszolgálat).

Kérjük, Ön is segítsen a károsultakon!

Telefonhívással:

1752 (250 Ft/hívás)

 

Banki átutalással:

OTP számlaszám: 11702036-20707637

 

Ha külföldről segítene:

National Saving Bank, Budapest
IBAN: HU7511702036-20707637-00000000
SWIFT: OTPVHUHB

Részletes információ a Nemzeti Segélyvonal honlapján: http://www.nsv.hu/fooldal-top

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.