Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újabb veszprémi fejlemény azbeszt-ügyben

2026. május 28. 12:38
A polgármester helyzetjelentést adott arról, mit tudtak meg eddig arról, hogy érkezett-e Veszprémbe is Ausztriából azbeszttel szennyezett kőzúzalék. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Porga Gyula, Veszprém polgármestere a csütörtöki közgyűlés előtt soron kívüli tájékoztatást adott a közelmúltban kirobbant azbeszt-botrányról. Mint kiderült, hosszú éveken keresztül ausztriai bányákból azbeszttel szennyezett kőzúzalékot szállítottak Magyarországra, amelyet aztán az ország több pontján, különböző építkezéseknél fel is használtak. Azóta megjelent egy lista is, hogy mely városokba érkezett teherautó az érintett osztrák bányából, ebben a hosszú listában pedig Veszprém neve is szerepel.

Ugyanakkor ez még nem jelenti automatikusan azt, hogy ide is került szennyezett építőanyag, viszont a polgármester múlt szombaton közzétett nyilatkozatában már elmondta, minden olyan vállalkozástól bekérte az információt, hogy használtak-e azbesztes követ, aikkel az elmúlt időszakban dolgoztatott az önkormányzat.

A közgyűlés elején a városvezető elmondta, eddig körülbelül a megkérdezettek háromnegyede jelzett vissza, akik között nem volt az azbesztügyben érintett cég.

Ez viszont csak az egyik szál, amin elindult a városvezetés, hogy mielőbb tiszta képet kapjon a veszprémi helyzetről. Porga Gyula azt is elmondta a közgyűlésen, hogy felvette a kapcsolatot a NAV regionális igazgatójával, akinél közérdekű adatigényléssel élt, ami választ fog adni, hogy mely cégekhez érkezett az a lista szerinti tíz szállítmány az osztrák bányából. Így pedig tudni fogják azt is, ha az önkormányzati megrendeléseknél nem is, de használtak-e szennyezett alapanyagot más magánberuházásoknál esetleg.

A polgármester azt is hozzátette, hogy egyébként gazdasági szempontból Veszprémbe nem indokolt Ausztriából behozatni követ, hiszen a környéken számos bánya működik, így az import egyszerűen gazdaságilag nem érné meg, szemben Szombathellyel és Kőszeggel, illetve több nyugat-magyarországi településsel. Továbbá hozzátette – amire Adamecz Zoltán képviselő hívta fel a figyelmet egyébként – hogy a lista szerint kavicsot hoztak ezek a kamionok Veszprémbe, ami viszont nem az azbeszttel szennyezett részéről származik a bányának.

Mindenesetre Porga Gyula azt ígérte, bármilyen további fejlemény lesz az ügyben, arról azonnal tájékoztatni fogja a lakosságot.

vehir.hu
további cikkek
Labdarúgással segítik a beteg gyerekeket Veszprémben Focimbik Labdarúgással segítik a beteg gyerekeket Veszprémben Bár a kezdősípszóra decemberig várni kell, a jótékonysági gólokat már most rúgják Veszprémben. A Focimbik futballtorna felvezetéseként nemcsak az derült ki, hogyan kerül egy Manchester United legenda meze a licitálók elé, hanem már az első ajándékok is célba értek a helyi kórház gyermekosztályán. 2026. október 16. 17:13 Magyar Péter és Zelenszkij Brüsszelben tárgyalt közélet Magyar Péter és Zelenszkij Brüsszelben tárgyalt A brüsszeli uniós csúcstalálkozó keretében tartotta meg első hivatalos, kétoldalú tárgyalását Magyar Péter magyar miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A pénteki egyeztetésen a gazdasági együttműködésről, a kárpátaljai magyarság helyzetéről és az orosz-ukrán háborúról is szó esett. Az ukrán államfő lehetségesnek nevezte, hogy részt vesz az október 23-i budapesti állami ünnepségen. 2026. október 16. 16:40 Egy 15 ezer dolláros madár miatt robbant ki botrány, Kelly Clarkson egy New York-i bolttal veszett össze közélet Egy 15 ezer dolláros madár miatt robbant ki botrány, Kelly Clarkson egy New York-i bolttal veszett össze Egy mechanikus madár miatt került összetűzésbe Kelly Clarkson egy brooklyni üzlet tulajdonosaival. Az énekesnő szerint megalázóan bántak vele, amikor megpróbálta megvásárolni a különleges szerkezetet, a bolt viszont egészen másként emlékszik a történtekre. A vita hamar elárasztotta a közösségi oldalakat, az eredetileg 15 ezer dolláros madárért pedig most már 15 milliót kérnek. tegnap 16:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.