A Veszprémi Szemle Könyvek 17. kiadványa Földesi Ferenc szerkesztésében (a Veszprémi Szemle Várostörténeti Közhasznú Alapítvány kiadásában – felelős kiadó: Faa Judit) jelent meg Veszprém – Gyulafirátót – Kádárta alcímmel.
Porga Gyula, Veszprém polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta: Rainer Pál könyve összegző munka, adattár, egyben szomorú tényanyag, melyre a későbbi évek folyamán sokan fognak hivatkozni. Hozzátette: a kiadvány szerkesztői a jövőben is számíthatnak a város anyagi támogatására.
A mintegy 200 oldalas munkát Négyesi Lajos ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtiszképző Kar egyetemi docense ismertette hallgatóságával. Bevezetőjében személyes emlékét idézte: gyermekkorában rendszeresen az alsóvárosi temető mellett ment iskolába, szinte mindig Horányi Sanyika, egy bombatámadásban tízévesen elhunyt kisfiú kőkeresztje előtt. Akkor ő is azonos korú volt, s a napi emlék mélyen beleivódott tudatába.
Van-volt egy normális működési módja a világnak – mondotta –: a polgári társadalmak egykor nem vettek részt a háborúban, de jöttek a „modern” társadalmak, melyek már bevonták a lakosságot. Az áldozatoknak az I. világháború után kezdtek csak emlékműveket állítani, addig a családi sírok voltak a jellemzőek. Az emlékmű azonban közösségi, így joggal várhatták el az azonos településen élők, hogy közös halottaik közös emlékjelet kapjanak.
Földes Ferenc, Négyesi Lajos, Porga Gyula, Rainer Pál, Faa Judit
Az I. világháborúban „rossz oldalon álltunk”, a II.-ban a „fasiszták” oldalán. Megvolt az igény a „kibeszélésre”, de 1945 után ez sokáig nem ment, pedig előbb-utóbb meg kellett adni a tiszteletet az elhunytaknak: a név jelképezi az embert, a név maga az ember – mondta az előadó. Közel 80 évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy ezt az adósságot törlessze a város. Ez – folytatta – több mint egy névjegyzék, s az emlékmű mindig a társadalom értékrendjét fejezi ki.
A folytatásban Négyesi ezredes a tartalmi jegyeket is méltatta: a kötetbe történészi pontossággal kerültek az elesettek, elhunytak adatai. Szomorú tény, hogy a három település katonai és polgári áldozatainak aránya közel 50-50%-os. Ebbe beletartoznak a hadicselekmények, a bombázások, az erőszakos esetek, és sajnos a felelőtlen gyerekjátékok (még az ötvenes években is haltak meg gyerekek felrobbantott lőszerektől).
A kiadvány részletesen ismerteti a temetkezési helyeket, azok változásait, az újratemetéseket/áttemetéseket stb. Foglalkozik a német és szovjet katonákkal, megemlíti a zsidóságot is (bár ez egy korábbi történet), sőt: még a nem harctéri vagy bomba- és egyéb találat következtében, hanem pl. közlekedési balesetben elhaltakat is.
Földesi Ferenc az előadást követően kijelentette: addig nincs vége egy háborúnak, míg az utolsó halottat el nem temetik. Éppen ezért felemelő érzés megtapasztalni az emlékhelyeken, hogy több sírt, emlékművet helyrehoznak az utódok, de egyre nő a korhadt fejfák száma is.
A bemutató során többször is elhangzott: minden áldozatról nincs halotti anyakönyvi kivonat vagy bizonyító erejű följegyzés, éppen ezért kérik a lakosságot, jelezzék, ha tudnak valakiről, aki kimaradt, s akár az internetes oldalon, akár egy újabb (bővített) kiadásban már ott lehetnek Veszprém ismert és ismeretlen hősei.
Kiemelést érdemelnek a borító külső és belső fotói, melyek megerősítik a szerzői szándékot: maradandó értékkel szolgálni a jelen és a távolabbi jövő veszprémi polgárait.
