Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nemes cél: boldogabbá tenni a gyerekek egy napját…

2026. június 7. 11:12
A Veszprémi Motoros Egyesület (VME) – kapcsolódva a gyermeknaphoz –lakásotthonokba, állami gondozásban élő gyerekekhez ajándékokkal látogatott el a közelmúltban.

Pálfy Péter egyesületi elnöktől megtudhattuk: régóta tervezték, hogy a város határait elhagyva is tudjanak élményteli napot szerezni azoknak, akik gyermeknapon nem lehetnek valamiért együtt a szüleikkel. Megszervezték, hogy az egyes intézmények vezetőivel felveszik a (ez elsősorban Győri József motoros érdeme), így a gyerekek is felkészülhetnek a rendhagyó találkozóra a „szelíd motorosokkal”.

A jól összeszokott csapat először Gic gyermekotthonához vonult fel, ahol 17 – többnyire ilyen-olyan fogyatékkal élő – gyermek élvezhette a motorbőgés, a dudák hangját, és örömmel bontogathatta a becsomagolt ajándékokat.

A folytatásban Bakonyszentkirályra utaztak, ahol a tinédzser leányok és fiúk föl is ülhettek a hátsó ülésre, s részesei lehettek egy izgalmas, de azért nagyon biztonságos körnek.

A bakonyoszlopi találkozó is hasonló volt, de ott már a gondozott gyerekek mellett felnőttek is várták a motorosokat és a meglepetéseket. Viszonzásul egy kellemes bográcsozással látták vendégül a VME motorosait.

Pálfy Péter szerint az ilyen találkozások mind a gyerekeknek, mind a motorosoknak maradandó élményt jelentenek, s egy kicsit maguk is gyermekké lesznek a felemelő pillanatokban.

Zatkalik András

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.