Szauer István búcsúbeszédében a pedagógusi lét mibenlétét az emberi kapcsolatok pótolhatatlanságában határozta meg. Szerinte a tanítás nem pusztán munka, hanem egy különleges hivatás, amelynek saját, az átlagostól eltérő időszámítása van. Hiszen egy pedagógusnak júniusban ér véget az esztendő, de augusztusban már „boldog újévet” kívánnak egymásnak.
Kitért arra is, hogy a diploma csupán egy „jogosítvány”, egy felhatalmazás a szakma gyakorlására, de a valódi mesterséget a mindennapi iskolai életben, a gyakorlatban tanulják meg.
A leköszönő igazgató fontos útravalót adott a tapasztalt kollégáknak, miszerint úgy segítsék a pályakezdőket, ahogy egykor pályakezdőként őt is támogatták az idősebbek – türelemmel, a háttérből figyelve, teret engedve a saját tapasztalatok megszerzésének. Külön hangsúlyozta a fiatalok bevonzásának szükségességét, hiszen ők hozzák a megújulást.
Szauer István határozottan kiállt a pedagógusok mellett a technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia térnyerése közepette is. Bár a történelem során számos technikai eszközt kiáltottak már ki a tanári munka „helyettesítőjének”, ő vallja, a gépnek könnyű, de a pedagógusnak a gyermek szemébe kell néznie. Az élő szó, az emberi jelenlét és a személyes kapcsolat olyan alapvető igény, amelyet semmilyen technológia nem pótolhat, és a jövő gyermekei számára is nélkülözhetetlen marad.
Az ünnepségen - ahol Nagy Natan, kilencéves kisfiú balettműsora szolgáltatta a kulturális műsort - átadták a Ranolder-díjakat, amellyel a város az itt tevékenykedő kiváló pedagógusokat ismeri el. Idén négy pedagógus részesül ebben az elismerésben: Dr. Chovánné Dunai Ágota Marianne, Somogyi Eszter, Mike Veronika Erzsébet, Lantos Andrea.
Továbbá ugyanekkor átadták a Borsi Lőrinc emlékérmet is, amely a Laczkó Dezső Pedagógus Nyugdíjas Klub elismerése.
Az eseményről készült galériánk a képre kattintva nyílik meg, utána pedig a díjazottak laudációit olvashatják.
Dr. Chovánné Dunai Ágota Marianne egészségügyi végzettséget adó szakközépiskolában érettségizett. Dolgozott fizikóterápiás asszisztensként, majd 1981. szeptemberében a - Mozgássérültek Pető András Nevelőképző — és Nevelőintézetében kezdett dolgozni Budapesten, mint konduktor gyakornok. Ezzel egyidőben kezdte meg tanulmányait a Konduktorképzőben, ahol 1985. júliusában felsőfokú konduktor végzettséget tanúsító kitüntetéses oklevelet szerzett.
Munkáját továbbra is az intézetben folytatta.1988/89-es tanévben felvételt nyert a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola levelező tagozatára, melyet 1992. júniusában kiváló minősítéssel zárt. Oligofrénpedagógia-logopédia " szakos gyógypedagógiai tanár végzettséget szerzett.
1994. augusztusától a Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola, készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény munkatársa. Munkáját konduktorként látta el intézményünkben.
2000-ben elvégezte a „Sindelár-Zsoldos program 2" című 30 órás tanfolyamot. A megszerzett végzettség feljogosította a módszer használatára.
2012. szeptemberétől igazgató helyettesi felsőbb vezető megbízást kapott.
2016. augusztusától intézményegység vezetői megbízást kapott. Munkaköre ellátása során az integráltan nevelkedő sajátos nevelési igényű gyerekek, tanulók ellátását végző utazó gyógypedagógusok munkáját szervezi, koordinálja. Kapcsolatot tart az integráló intézmények vezetőivel. Összefogja, segíti az integrált ellátást segítő gyógypedagógiai asszisztensek munkáját.
Közvetlen munkatársai, az utazó gyógypedagógusok minden segítséget megkapnak tőle. Lelkiismeretes vezetőként szervezi az integrált SNI ellátást. Munkaidejét messze túllépve odaszentelődött a feladathoz. Szaktudása kiemelkedő, folyamatosan részt vesz előadásokon, konferenciákon, követi a fejlesztőeszközök megújulását. Munkakörét precízen, körültekintően látja el. Szaktudása, lelkiismeretes munkája a záloga, hogy az integráltan nevelt sajátos nevelési igényű gyerekek, tanulók ellátása példaértékű Veszprémben, és a környező településeken.
Somogyi Eszter 2014 óta a Szent Margit Római Katolikus Óvoda igazgatója. Sokszínű tanulmányai és tevékenységei rátermettségét bizonyítják. Kedves, empatikus személyiségéből adódóan a kötelességteljesítésben és a munka végzésben mindig hiteles, példamutató. Kollégáival, a szülőkkel a gyerekekkel mindig megértő, törekszik a jó megoldások keresésére. Mindenki bátran fordulhat hozzá akár szakmai, akár személyes problémával, az ajtaja mindenki előtt mindig nyitva áll. Jó problémamegoldó készséggel, fejlett érzelmi kommunikációval, magas szakmai képzettséggel rendelkezik.
Németországban az Amerikai Egyesült Államokban és Angliában is részt vett szakmai továbbképzéseken. A számítástechnika, a művészetek, a Katt pedagógia, Stephen – Sarlós Erzsébet mozgásfejlesztési programja mindegyik az érdeklődési körébe tartozik.
Igazgatói munkája mellett az Országos Szakértői Bizottság tagjaként különböző oktatási intézményekben végzett szakmai, minőségi ellenőrzést. A Katolikus Pedagógiai Intézet Minőségfejlesztési Munkacsoportjának is aktív tagja.
2014–től oktató és vizsgáztató tanára volt a Pedagógiai asszisztens, valamint a dajka képző tanfolyamoknak. Tréningeket, szakmai konferenciákat vezetett óvodapedagógusok részére több óvodában. A törvények változásait mindig napra készen ismerteti az érintettekkel, sokan fordulnak hozzá segítségért más intézményekből is.
Évek óta részt vett a Házasság Hete Országos programsorozat veszprémi rendezvényein, a művészeti pályázat elnökeként.
Az Európa Kulturális Fővárosa rendezvényein több alkalommal vett részt. A Királynék Földjén program projekt menedzsereként, az óvodás, kisiskolás korosztály tematikus programsorozatának szervezője volt.
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomban, Héthelyi Réka szervező asszonnyal közösen tevékenykedett, ezen belül a „Gyerekek a magasba!” flashmob és az ehhez kapcsolódó gyermek programok szervezője volt.
Mike Veronika Erzsébet tanári diplomáját 1984-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatán szerezte. 1987-ben a veszprémi Ének-Zenei Általános Iskolában helyezkedett el, majd az iskolaösszevonás után a Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskolában folytatta oktató-nevelő munkáját. 2000-től igazgatóhelyettesként, majd 2020-2024 között intézményvezetőként dolgozott. Szakmai munkája kiemelkedően magas színvonalú, melyet tanítványainak eredményessége igazol. Évtizedeken keresztül karvezetőként is dolgozott. Gyermekkórusaival eredményesen szerepelt az iskolai, városi, országos és nemzetközi rendezvényeken. A minősítő versenyeken számos Arany minősítés, Arany Diploma és Országos Dicsérő Oklevél mellett elnyerte az iskolai énekkarával az Év Kórusa címet is.
Vezetői munkája mintaértékű volt. Személyes példamutatással inspirálja munkatársait. Megteremtette az összhangot az intézmény céljai és a pedagógusok személyes motivációja között. Döntései jól előkészítettek és kiszámítók voltak. Munkatársai bíztak benne, számítottak támogatására. Szakmailag és erkölcsileg egyaránt meghatározó személyiség, aki átlátta az intézmény működésének valamennyi területét és képes volt a változások menedzselésére. Vezetése alatt nyerte el az intézmény az Ökoiskola és Állatbarát általános iskola címet. Oktató-nevelői és vezetői munkájában kitartó, következetes volt, aki a gyerekek érdekeit tartja elsődlegesnek. Több évtizedes példamutató munkáját elhivatottság, felkészültség, lelkiismeretesség és a minőség iránti elkötelezettség jellemezte.
Lantos Andrea:
Vannak szakemberek, akiknek pályafutása nem csupán állomások sorozata, hanem egy tudatosan felépített, az oktatás és szakképzés iránti elkötelezettségből szőtt életmű. Lantos Andrea, a Veszprémi Szakképzési Centrum szakmai főigazgató-helyettese, pontosan ilyen szakember: a Veszprém városi szakképzés meghatározó alakja, aki több mint három évtizede töretlen energiával dolgozik a jövő nemzedékéért.
Lantos Andrea pályafutása a Lovassy László Gimnázium speciális matematika tagozatán szerzett kiváló alapokkal indult. Tanulmányait a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán folytatta, ahol kitüntetéses oklevéllel végzett, majd később a Pannon Egyetemen pedagógiatanári mesterdiplomáját is kitüntetéssel szerezte meg.
Oktatói pályáját 1990-ben kezdte meg a mai Jendrassik-Venesz Technikum jogelődjénél. Pedagógusként nemcsak tananyagot adott át, hanem mintát is: a precizitás, a szakmai alázat és a folyamatos önfejlesztés mintáját. Oktatói munkáját a jó kommunikációs készség és a diákok iránti elkötelezettség jellemezte. Gazdasági szaktanárként szerzett tapasztalata révén a szakképzésben elengedhetetlen gyakorlatias, eredményorientált szemléletmódot képviseli. Munkáját a modern kor kihívásaira adott gyors válaszok jellemzik: elkötelezett híve az okos eszközök oktatási alkalmazásának és a korai iskolaelhagyás elleni küzdelemnek.
Vezetői rátermettsége is már korán megmutatkozott. Az évek során a ranglétra minden fokát bejárta a Jendrassik-Venesz Középiskolában: volt nevelési, szakmai és általános igazgatóhelyettes is, egy éven át pedig megbízott igazgatóként irányította az intézményt. Ezen időszak alatt szerzett tapasztalatai tették őt a szervezetfejlesztés és a minőségbiztosítás szakértőjévé, legyen szó a TQM módszertanáról vagy az intézményi önértékelési rendszerek kialakításáról.
Andrea munkásságának egyik legkiemelkedőbb területe a pályázati tevékenység. Már 1993-tól aktívan vett részt szakmai eszközök korszerűsítését és külföldi cserekapcsolatokat célzó pályázatok kidolgozásában. Projektmenedzserként olyan volumenű fejlesztéseket vezényelt le, mint a GINOP-6.2.3 kiemelt projekt, amely a Veszprémi Szakképzési Centrum teljes intézményrendszerének átfogó megújítását célozta, vagy a pedagógusok továbbképzését támogató TÁMOP programok.
2020 szeptembere óta a Veszprémi Szakképzési Centrum szakmai főigazgató-helyetteseként tevékenykedik. Ebben a felelősségteljes pozícióban immár nem csupán egy iskola, hanem egy egész térség szakképzési stratégiájáért felel. Aktív kapcsolatot ápol a kamarákkal, hatóságokkal és partnerekkel, miközben nyomon követi a modern szakképzés alappillérét, a duális képzés megvalósulását is. Nemcsak irányítja a rendszert, hanem szívén viseli a veszprémi diákok sorsát, az oktatók szakmai fejlődését és az oktatási környezet folyamatos megújítását.
Lantos Andrea pályája a hitelesség példája. Olyan vezető, aki érti az oktatás minden szintjét: az oktatói munka apró örömeitől a komplex, több száz millió forintos fejlesztési projektek irányításáig. Pályája során végig hű maradt Veszprémhez, és munkájával hozzájárult ahhoz, hogy a város szakképzése országos szinten is elismert és modern legyen. Szakmai tudása, szervezőkészsége és emberiessége méltóvá teszi őt mindannyiunk elismerésére.
Weingartnerné Gulyás Zsuzsanna a Báthory István Általános Iskolában matematika-kémia szakos tanárként eltöltött 38 éves munkaviszony után 2017-ben vonult nyugdíjba, ahol nagy szeretettel, odaadással, a tehetséggondozásban jelentős sikereket elérve oktatta a gyermekeket.
2018-ban csatlakozott a Laczkó Dezső Pedagógus Nyugdíjasklubhoz, ahol szinte azonnal bekapcsolódott a klubélet szervezésébe. Ötleteivel, vidám egyéniségével magára vonta klubtársai figyelmét, szeretetét.
Az elmúlt években, szinte minden rendezvényünk: Neves ünnepeink Húsvét, Pedagógusnap, Márton-napi lakoma, Karácsony, Pótszilveszter, Nemzeti Ünnepeink szervezésében, lebonyolításában tevékenykedett.
A klubban nagyon széles érdeklődési körű hölgyet ismertünk meg Zsuzsában.
Előadást tartott a Költészet Napja alkalmából, a Borsi Lőrinc Nyugdíjasok Szabadegyetemeinek megszervezésénél, színpad díszítésnél, sikeres megvalósításánál is mindig számítani lehetett a munkájára.
Az irodalmi megemlékezéseknek tevékeny részese volt versmondással, felolvasással, műsor összeállítással. Részt vett versmondó versenyen, ahol szép eredményt ért el.
Már az első irodalmi vetélkedőnek is tagja volt, amelynek Mátyás király élete volt a témája. Szerepelt városi és megyei szervezésű történelmi, irodalmi vetélkedőkön, ahol csapattársaival sikeresen képviselte klubunkat.
A klub sport csapatának, városi, megyei és országos 10 próba versenyeken tagja volt, ahol segített a legjobb eredmények elérésében. A közös gyalogló túrákon is több alkalommal részt vett. A nyugdíjsoknak rendezett sakkversenyeken biztosan győzött. Szereti a sudoku rejtvények megfejtését, ahol szintén eredményesen szerepelt.
Szabadidejében kedvelt időtöltése a rajzolás, a festés. A klub 50. évfordulójára szervezett kiállításunkon is megmutatta szép alkotásait. Részt vett különböző képzőművészeti kiállításokon.
A klub farsangi programjain ötleteivel, vidám jelenetekkel emelte a műsor színvonalát. 3 éve nemcsak szereplője, hanem szervezője, összeállítója is farsangunknak.
Színes egyéniségével, kedves stílusával a klubnak nagyon értékes tagja.
Ebben az évben a klub vezetőségi tagjának választotta a tagság, ahol a sportfelelősi tisztséget látja el.






