Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A MAL Zrt. fizet a károkért

2010. október 11. 0:07 // Forrás: FH
A cég által kiadott közleményben egyetértenek vele, hogy a felelősöket meg kell találni.

 A MAL Zrt. szerint is meg kell találni az iszapkatasztrófa felelőseit és egyetértenek azzal is, hogy a cégnek a felelőssége arányában fizetnie kell a károkért. Vasárnap délutáni közleményükben újra együttérzésüket fejezték ki a károsultaknak, illetve bocsánatot kértek azért is, hogy a katasztrófa első napjaiban ezt nem tették.

"A MAL Zrt. teljes mértékben egyetért Orbán Viktor miniszterelnök úrral, hogy a tényleges felelősöket meg kell találni, és azzal is, hogy a MAL Zrt. a felelőssége arányában térítse meg a károkat" - olvasható az ajkai timföldgyárat üzemeltető társaság vasárnap délutáni közleményében.Ebben újra kifejezik "mélységes" sajnálatukat a katasztrófa minden egyes áldozatának családja, sérültje és érintettje felé. A cég igazgatósága és vezetése a közleményben egyben bocsánatot kér azért is, hogy "a katasztrófa utáni első napokban nem tudta megfelelő módon kifejezni együttérzését."

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.