A történelmi környezet ezúttal a kőkemény munkáról szólt, hiszen a tűzoltók teljes felszerelésben vágtak neki a kijelölt távnak. Ez a megmérettetés alapjaiban tér el a hagyományos lépcsőfutó bajnokságoktól. A puszta emelkedés mellett a szervezők olyan technikai feladatokat építettek be a pályába, amelyek szimulálják a mindennapi, éles bevetések kihívásait. A versenyzőknek a futás közben közműveket kellett elzárniuk, tömlőt tekertek, sugarat szereltek, sőt az ajtónyitás fogásaiban is jeleskedniük kellett, így a tiszta erő mellett a precizitás és a gyors döntésképesség határozta meg a sikert.
A viadal komoly presztízsét jelzi, hogy az ország minden részéből érkeztek lánglovagok a királynék városába, összesen százharminckét egyéni induló mérte össze a tudását. Németh Ádám, a Magyar Tűzoltósport Egyesület titkára porálunknak elmondta, hogy a veszprémi állomás egy háromrészes országos sorozat középső, kiemelt fordulója. A bajnokság Szolnokon, a tizennyolc emeletes vízügyi székházban vette kezdetét, a veszprémi várostrom után pedig a hagyományokhoz híven Budapesten, a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri huszonkét emeletes elméleti tömbjében zárul majd a pontvadászat.
A Veszprémben tempó pedig bőven átlagon felüli volt. Akadt olyan tűzoltó is, aki négy perc alatt teljesítette az Úrkút utcából induló, majd a Benedek-hegyi keresztnél forduló, végül a Szentháromság éren befutó pályát.
A Magyar Tűzoltósport Egyesület tevékenysége ugyanakkor jóval túlmutat ezen a versenysorozaton. Éves programjukban kiemelt szerepet kapnak a különböző jótékonysági kezdeményezések is. Februárban a fővárosban tartották meg a Concept2 Challenge Day elnevezésű rendezvényt, július negyedikén pedig Csongrádon gyűlnek össze a sportág kedvelői a Fire Cross elnevezésű megmérettetésre. Ez a program lényegében egy hamisítatlan tűzoltós CrossFit bajnokság, amely szintén a végletekig kiteszi a szervezetet a terhelésnek.
Az idei tervek között szerepel egy igazi különlegesség is, amelyet néhány évvel ezelőtt az egyesület honosított meg elsőként hazánkban. Az amerikai mintára épülő Metro Futás során a lánglovagoknak a budapesti metróaluljárók lefelé haladó mozgólépcsőin kell felfelé futniuk, ami egészen egyedülálló és rendkívüli extra kihívást jelent számukra.

