Az október 7-én megalakított Fidesz frakció létrejöttét hivatalosan ma jelentették be Dr. Büki Szilvia címzetes főjegyző asszonynak. A tizenkét fideszes képviselő mellett Porga Gyula polgármester úr lett a testület tagja. A képviselők frakcióvezetőnek Mihalovics Pétert, frakcióvezető-helyettesnek Halmay György Lászlót választották.
Tudomásunk szerint a képviselőtestületben más frakció nem alakulhat, hiszen minimálisan három fő szükséges a létrehozásához – az MSZP két, a Jobbik, az LMP és a Lokálpatrióták pedig csupán egy-egy képviselőt delegáltak a városi közgyűlésbe.