Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Világhírű zenészek tanítanak

2010. október 14. 0:01
2011 nyarán kezdi meg működését az Európai Roma Zenei Szakkollégium Felsőörsön. Művészeti vezetője Snétberger Ferenc lesz.

A készülő komplexum bokrétaünnepét tartották meg szerdán, a zenei élet neves képviselői, valamint prominens politikai személyiségek részvételével.

      
Siri Ellen Sletner                                                 Mészáros Zoltán

Elsőként Mészáros Zoltán, a Camp Europe ügyvezető igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd Siri Ellen Sletner, Norvégia nagykövetasszonya fejezte ki örömét a tervezett beruházással kapcsolatban. Elmondta, mindennél fontosabb az együttműködés, hiszen közösek az értékeink, felelősséget érez közös jövőnkkel kapcsolatban. A projekt kivitelezéséhez a Norvég Alap 2,7 millió euróval járult hozzá, a Magyar Állam 500 ezer eurót adott. – Jelenleg száz olyan projekt működik Magyarországon – a környezetvédelemtől a kulturális értékek megőrzéséig –, amelyben a Norvég Alap részt vesz. Ez a vállalkozás nem csak a roma zene hagyományát őrzi meg, hanem a fiatal romák felzárkóztatását is segíti – hangsúlyozta a nagykövetasszony.

      
dr. Navracsics Tibor                                            Snétberger Ferenc

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője úgy véli, csak olyan Magyarországnak van jövője, ahol mindenki egyformán otthon érzi magát. Ehhez mindenkinek lehetőséget kell nyújtanunk, hogy képességeinek megfelelő pályát fusson be, és a lehető leggazdagabb életet élhesse. Senki ne szenvedjen hátrányt szociális, etnikai származása miatt. Rengeteg akadály tornyosul jelenleg ezen lehetőségek megvalósulása előtt, de megsokszorozva saját anyagi erőinket Norvégia támogatásával Európát is magunk mögött tudhatjuk célunk eléréséhez.

– A beruházás célja, hogy roma fiatalok számára magas színvonalú zenei képzést nyújtson. A program újabb hátrányos helyzetű fiatalok előtt nyitja meg annak lehetőségét, hogy visszatérjenek a társadalomba, kibontakoztassák képességeiket, és adott esetben tehetségüket kamatoztatva tehetős, elégedett emberré váljanak. Ha jó a képzés, akkor példaképeket nevelhetnek ki, akik magukkal húzhatnak másokat is a jobb érvényesülés érdekében – mondta el kérdésünkre Navracsics Tibor.

Snétberger Ferenc, Liszt-díjas gitárművész, zeneszerző, a projekt művészeti vezetője meghatódva kezdte beszédét. Elárulta, eredetileg egy gitáriskoláról álmodott, de az ötlet zenei szakkolégummá nőtte ki magát. – Tíz évvel ezelőtt nehéz sorsú gyermekeket tanítottam gitározni Berlinben, öröm volt látni, mit adott a zene azoknak a fiataloknak – emlékezett vissza a világhírű zenész. Snétberger Ferenc elárulta, első körben mintegy harminc fiatalt hallgattak meg, a kurzus indulásáig pedig még több száz gyerek bizonyíthatja zenei tehetségét, akik közül jövőre hatvanan tölthetnek el 12 hetet Felsőörsön.


Janny Tibor Dávid

A bokrétaünnepre érkezők zenei csemegében is részesültek. Előbb az első körben kiválasztott növendékek közül Janny Tibor Dávid hegedült, majd Snétberger Ferenc Paolo Vinacciával zenélt közösen, később csatlakozott hozzájuk a jövő évben induló kurzuson részt vevő Babindák István is.


Paolo Vinaccia, Snétberger Ferenc és Babindák István

A megnyitót követően Mészáros Zoltán mutatta be az épülő komplexumot. A képzési központ a felsőörsi Malomvölgyben található, a régi ifjúsági tábor területén. 120 főnek biztosítanak majd itt szállást. A koncerttermen kívül kilenc korszerű tanterem található az épületekben, továbbá hangszerekkel felszerelt próbatermek és egy számítástechnikai oktatóterem biztosítja a színvonalas oktatási körülményeket, de sportpályákat, tűzrakó helyeket is kialakítanak. A művész-tanárok szerepét nem kisebb személyiségek vállalták, mint Snétberger Ferenc, Oláh Kálmán, László Attila, Szakcsi Lakatos Béla, és olyan kiváló nemzetközi vendégelőadók, mint Paolo Vinaccia, Tony Lakatos vagy Roby Lakatos.

vehir.hu
további cikkek
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. ma 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.