Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sulyok Tamás aláírja a 17. alaptörvény-módosítást

2026. július 18. 18:59
Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírja az alaptörvény tizenhetedik módosítását. A módosítás hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az államfő a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta, mivel az alkotmánymódosítások tartalmi kérdéseivel összefüggésben a köztársasági elnök nem fordulhat az Alkotmánybírósághoz, azaz tartalmi kontroll nem érvényesülhet, így "az alkotmányos elveket sértő, de az Országgyűlés, mint alkotmánymódosító hatalom által törvényes eljárás keretében elfogadott jelen módosítással szemben alkotmányos eszközzel nincs módom élni".

"Alaptörvényben foglalt kötelezettségemnek - jogi lehetőségeim és lelkiismeretem alapos mérlegelése után - eleget teszek. Aláírásom köztársasági elnöki kötelezettségeim és a köztársasági elnöki intézmény iránt tanúsított teljes és minden körülmények közötti tiszteletem végső pecsétje" - fogalmazott Sulyok Tamás.

Kiemelte, hogy ő az alaptörvényt mindvégig megtartotta, azt meg nem sértette, feladatait annak teljes tiszteletével látta el, hozzátéve, hogy ezért sem tagadta meg az aláírást, amivel jogsértést követett volna el.

A tizenhetedik alkotmánymódosítást az államfő a politikai hatalommal való visszaélés súlyos és szégyenteljes történelmi példájának nevezte, amely szerinte töréspontot hozott a magyar alkotmányos demokráciában, és mély sebet ejt a demokrácia, a hatalmi ágak megosztása és a jogállamiság alkotmányos értékein.

"A szabad társadalom alapértékeit, a jogállamot a demokráciát a hatalommegosztás elvét hatalmi érdekből megtaposták. E döntésért a kizárólagos felelősség az alkotmánymódosító hatalmat terheli" - jelentette ki Sulyok Tamás.

A köztársasági elnök annak a véleményének adott hangot, hogy ezzel a döntéssel megszűnik az 1956 örökségéből a rendszerváltáskor létrejött demokratikus jogállam, valamint a köztársasági elnök rendszerváltás óta változatlan legitimitása is.

Elmozdítása után "a köztársasági elnöki intézmény a végrehajtó hatalom és a politika kiszolgáltatottjává válik, közjogi szerepe elhalványul, alapfunkciója megszűnik. Megszűnik továbbá bármilyen féket vagy ellensúlyt képezni" - fejtette ki az államfő.

vehir.hu
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. tegnap 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. tegnap 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. tegnap 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.