Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nem indulhat újra a vonatközlekedés

2010. október 23. 0:05 // Forrás: MÁVINFORM
Amíg fennáll a gátszakadás veszélye, addig nem indulhat újra a vonatforgalom Ajka és Somlóvásárhely között.

A MÁV október 20-án ugyan már befejezte az említett pályaszakasz helyreállítási munkálatait, de a teljes körű biztonság garantálásáig nem indítja újra a vonatközlekedést. Az utasokat mindaddig vonatpótló buszok szállítják, amíg az újjáépített vonalszakasz térségében fennáll a további gátszakadás veszélye. A biztonságot az iszaptározók és a közelben húzódó Székesfehérvár–Szombathely vasútvonal között megépített védőgát fogja szavatolni. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is állást foglalt amellett, hogy a forgalom csak biztonságos körülmények között induljon meg, továbbá intézkedett a védelmi rendszer mielőbbi kiépítéséről. A vasúttársaság arra törekszik, hogy a védőgát elkészülte után mihamarabb megindulhasson a vasúti személy- és áruszállítás.

Október 4-én a Budapest–Székesfehérvár–Szombathely vasútvonalon Ajka és Devecser között az ajkai timföldgyár zagytározójának gátszakadása miatt a vörösiszap teljesen elmosta a vasúti pályát, amely olyan súlyosan megrongálódott, hogy a vasúti közlekedés leállt. A másfél méter magasan áradó iszap 1500 méteres szakaszon tette tönkre a vasúti pályát, de teljesen megrongálódtak a biztosítóberendezések és a felsővezeték-tartó oszlopok is. A közlekedés helyreállítását nehezíti a levegő portelítettsége, ezért az utasok védelme érdekében október 12-től Somlóvásárhely és Ajka között buszok közlekednek a vonatok helyett. A megnövekedett menetidő és az átszállások miatt változott a Budapest–Székesfehérvár–Szombathely vasútvonal és néhány csatlakozó vonal menetrendje is.

A súlyos ipari katasztrófa óta a MÁV a Katasztrófavédelem szakembereivel folyamatosan együttműködve dolgozott a megsérült pálya helyreállításán annak érdekében, hogy az érintett szakaszon megindulhasson a személy- és teherszállítás. A sérült pálya vörösiszappal szennyezett részét nagynyomású mosással a vágányon járó gépekről (úgynevezett UNIMOG-ról) tisztították meg, a sínszálakon és a betonaljakon pedig ecettel, illetve gipsszel semlegesítették a szennyeződést. A szakemberek a zúzott kövek bontását nagyteljesítményű gépekkel kezdték meg, de több helyen csak kézi erővel lehetett a szennyeződést eltávolítani a sínekről.

A MÁV Zrt. az utasok védelme érdekében a helyreállítási, mosási munkálatokat az utasforgalomtól távolabbi területeken végezte. A vágánymezők tisztításában a Katasztrófavédelem és a Tűzoltóság kollégái is segítették a vasúttársaság munkáját. Október 8-tól a MÁV Zrt. a kormányzat kérésére Devecseren és Tüskeváron – egy esetleges újabb gátszakadás miatt elrendelt kitelepítés esetére – 42 személyszállító kocsit helyezett készenlétbe a civil lakosság elszállítására. A katasztrófa sorána MÁV Csoportnak közel 500 millió forint kára keletkezett.

vehir.hu
további cikkek
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. ma 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.