A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése október 22-én átadta a Pro Comitatu Díjat, a tehetséges tanulókat és felkészítő tanáraikat jutalmazták, és a Gyermekekért Díj átadására is sor került. A Pro Comitatu Díjakat, valamint az elismerő okleveleket Kovács Norbert, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke adta át.
– A kiemelt tehetségű diákok és tanáraik tiszteletére gyűltünk ma össze – mondta Kovács Norbert köszöntőjében. – Itt vannak ők, akikre büszkék lehetünk. Ők mindannyian a siker reményében vállalják a többletmunkát, a plusz órákat. Szorgalom, kitartás és akarat jellemzi e diákokat. Pedagógus nélkül azonban mindez ritkán vezet eredményre, kell, hogy valaki felkarolja a tehetséges gyerekeket. Természetesen emellett fontos a diákokat támogató család is. Az önkormányzat mindig fontosnak tartotta, hogy elismerje a kiemelkedő munkát.
– Tizennégy éve működik a „Veszprém megye közoktatásért” Közalapítvány. Az elmúlt időszakban több száz pályázatot bíráltunk el. A felkészítő tanárok kiváló pedagógusok, és kellő empátiával viseltetnek a diákok iránt. Nincs is szebb, mint a pedagógusi munka dicsérete – mondta Dr. Borsi Lőrinc, a „Veszprém megye közoktatásért” Közalapítvány elnöke, aki átadta a Gyermekekért Díjat. Zárásképpen a Járdányi Pál Zeneiskola – Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei mutatták be, milyen csodálatos ütőhangszerrel zenélni.
A díjazottak:

A közgyűlés Pro Comitatu Díjjal jutalmazta Lájer Balázst és Szabó Zoltánt, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának hallgatóit, akik kitűnő tanulmányaik mellett számos versenyen vettek részt, köztük a Sun Microsystems nemzetközi Java fejlesztői versenyén, amelynek hazai első helyén végeztek testérzékelő rendszerükkel. Az elismeréseket a közgyűlés két tanácsnoka, Galambos Szilvia és Stolár Mihály adta át.
Elismerő oklevelet kaptak az országos versenyeken jól szereplő diákok és pedagógusaik is:
Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola és Kollégium, Balatonfüred
Színjátszó csoport – Csernoch Tamás, Dőry Ádám, Edvi Zsolt, Sárközi Patrik, Szabó Bence –, a Kollégiumok Szövetsége által meghirdetett „Ki mi tud?” országos döntőjében II. helyezés (felkészítő: Müller Péter).
Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium, Várpalota
Duende Színjátszó – a XXI. Országos Diákszínjátszó Fesztiválon arany minősítés (felkészítő: Reiff Mónika, Sándor Zsuzsanna).
Magyar–Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium, Balatonalmádi
Diákszínjátszó csoport – Szekeres Ramóna, Takács Vivien, Rádi Borbála –, a XXI. Országos Diákszínjátszó Fesztiválon arany minősítés (felkészítő: Kovács Gábor).
Bartók Béla Zeneiskola - Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pápa
Hercz Balázs – a X. Országos Kürtversenyen III. helyezés (felkészítő: Hetyei József).
III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zirc
Barbarics Csanád – a XII. Országos Nyíregyházi Zongoraversenyen III. helyezés (felkészítő: Kapitány Dénes).
Mitró Apolka – a XI. Országos Oboa- és Fagottversenyen II. helyezés (felkészítő: Kovács Ágnes).
Bartók Béla Zeneiskola - Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pápa
Ekanem Bálint – a III. Varga László Országos Énekversenyen I. helyezés (felkészítő: Horváthné Eisenbeck Ágota)
Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégium, Pápa
Zetényi Éva – a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjében fodrász szakmában 8. helyezés (felkészítő: Stemmerné Gazsó Andrea, Antal Judit)
Szabados Péter - a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjében villanyszerelő szakmában 8. helyezés (felkészítő: Joó András, Kovács Tamás)
Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium, Ajka
Marton Árpád – az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny országos döntőjében gépgyártástechnológiai technikus szakmában 8. helyezés (felkészítő: Csarmasz János, Ujszászi Antal)
Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium, Zirc
Takács István – a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjében mezőgazdasági gépszerelő szakmában 6. helyezés (felkészítő: Berkesi Antal, Varga Lajos)
Molnár Gábor Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Ajka
Viktor Attila – a Szakma Kiváló Tanulója Verseny Országos döntőjében parkgondozó szakmában 4. helyezés (felkészítő: Kövesdy Krisztina)
Acsády Ignác Szakközépiskola és Kollégium, Pápa
Magyar Miklós - a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőjében vízvezeték- és vízkészülék-szerelő szakmában 2. helyezés (felkészítő: Magyar István, Tima László)
Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium, Balatonalmádi
Márczi Péter - a Gordiusz matematikaversenyen országos 17. helyezés (felkészítő: Dőmel András)
Skutovics Júlia – az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny országos döntőjében olasz nyelvből 14. helyezés (felkészítő Di Croce Gyöngyi)
Szekeres Ramóna – az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny országos döntőjében olasz nyelvből 13. helyezés (felkészítő: Di Croce Gyöngyi)
Mikola Brigitta – az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny országos döntőjében spanyol nyelvből 12. helyezés (felkészítő: Ujszásziné Hudivók Erzsébet)
Lóczy Lajos Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola és Kollégium, Balatonfüred
Matusz Márta – a Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny országos döntőjében német nyelvből 11. helyezés (felkészítő: Dr. Babári Ernőné)
Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Ajka
Turbán Stefánia – az Édes anyanyelvünk Országos Nyelvhasználati Versenyen 7. helyezés (felkészítő: Szövérfiné Pad Anita)
Kanál Viktória – a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyen 5.helyezés (felkészítő: Jákliné Tilhof Ágnes)
Bognár Kata – a Savaria Országos Történelmi Tanulmányi Verseny 4. helyezés (felkészítő: Dr. Paksi Zoltán)
Balla Róbert Téri Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Pápa
Bágyi Gábor – az Országos Komplex Tanulmányi Verseny egyéni fordulóján földrajz tantárgyból 2. helyezés (felkészítő: Nagy Rita, Rakonczai Zsuzsanna)
Takó Dániel 1. helyezés (felkészítő: Nagy Rita, Rakonczai Zsuzsanna)
Türr István Gimnázium és Kollégium, Pápa
Bolla Enikő, Reiter Arnold, Treiber János – az Arany János Tehetséggondozó Program Fizika Becslési Versenyén országos 2. helyezés (felkészítő: Szilos Attila)
Treiber János – az Arany János Tehetséggondozó Program országos informatika versenyén 1. helyezés (felkészítő: Nagy Réka)
Üveges Bence – az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny országos döntőjében filozófia tantárgyból 9., történelem tantárgyból 5. helyezés (felkészítő: Grőber Attila)
Lóczy Lajos Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola és Kollégium, Balatonfüred
Nagy Katalin – a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyen országos 1. helyezés (felkészítő Angyal Krisztina)
A Gyermekekért Díjat kapta:
Idősebb Szathmáry Árpád, a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola nyugdíjas igazgatóhelyettese, történelem és földrajz szakos középiskolai tanár.
Varga Péterné óvónő, jelenleg az Ajka Városi Óvoda Sport utcai óvodájának úszóedzője.
Vörös Lászlóné, a veszprémi Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskola pedagógusa.
Pulai Istvánné, a Kippkopp Óvoda és Bölcsőde balatonakarattyai tagóvodájának vezetője.
Puskás Csabáné, a Veszprémi Közgazdasági Szakközépiskola testnevelő tanára.
Nagy Imre, a Csajági Általános Iskola nyugdíjas pedagógusa.
Gubicza Antalné, a bakonyszentkirályi Napköziotthonos Óvoda vezetője.
Tálas Lászlóné, a Dózsa György Általános Iskola gyógypedagógus-logopédus tanára.
Bodnár Imréné, balatonkenesei Pilinszky János Általános- és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa.


