A több tízezer egykori ügynök nevének nyilvánosságra hozatala nem maradt következmények nélkül, a társadalmi sokk és az adatbázis körüli anomáliák azonnali reakciókat váltottak ki mind a döntéshozók, mind az érintettek, mind pedig a szakma részéről.
Úgy tűnik a kormányzat utólag felismerte a lépés súlyát, ezért Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentette, hogy a titkosszolgálati iratok közzététele okozta traumák feldolgozására egy hatfős munkacsoportot hoznak létre. A testületet pszichológusok, lelkigondozók és levéltárosok alkotják, akik kiemelt tapasztalattal rendelkeznek a transzgenerációs traumák kezelésében. A miniszter hangsúlyozta, hogy az iratanyag megismerésének egy „támogatott folyamatnak” kell lennie. Ennek érdekében hamarosan egy telefonos segélyvonal is indul, a kormany.hu/ugynokaktak oldalon pedig további segédanyagokat tesznek közzé.
A segítségnyújtásra szükség is lehet, hiszen a rendszer indulása korántsem volt zökkenőmentes. Hatalmas felháborodást váltott ki például, amikor kiderült, hogy Lezsák Sándor, az Országgyűlés korábbi alelnöke, az MDF egyik alapítója is szerepel a nyitottaktak.hu adatbázisában. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön közleményben kért elnézést a politikustól, elismerve, hogy egy informatikai hiba miatt került a neve a hálózati személyek közé, miközben ő valójában megfigyelt célpont volt. Lezsák Sándor felháborodottan reagált a történtekre, aljas hazugságnak nevezve az esetet. Kijelentette, hogy mindenki, aki ezt terjeszti, bíróság előtt fog felelni. "Nem gondoltam volna, hogy a lakiteleki találkozó 40. évfordulójához közeledve, 2026-ban ismét a neokommunizmus áldozatává válok" – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy az őt ért erkölcsi kárt a jogi út sem teheti jóvá.
Ugyancsak magyarázkodásra kényszerült Szikora János rendező, korábbi színházigazgató, akinek „Károly” fedőnéven került elő a kartonja. A rendező a Kossuth rádióban tisztázta a helyzetet. Elmondása szerint 1987-ben ittas vezetés miatt elvették a jogosítványát, aminek visszaszerzése érdekében a színház belügyi összekötőjével kellett találkoznia. Két, teljesen általános témájú beszélgetés után a harmadik találkozón az illető elé tolt egy beszervezési nyilatkozatot, cserébe a jogosítványáért. Szikora ezt megtagadta, nem írt alá semmit, és soha senkiről nem jelentett. Bár sokkolta, hogy neve felbukkant az aktákban, lelkiismerete tiszta, hiszen – mint fogalmazott – a tartótiszt szemében ő egy kudarc, egy sikertelen beszervezési kísérlet volt.
Szikora János esete nem egyedi, és rávilágít arra a problémára, amelyről Papp István történész, az ÁBTL főosztályvezetője beszélt csütörtökön a Kossuth rádió Felkelő című műsorában. A szakember felhívta a figyelmet: az emberek történetekben értelmezik a világot, és ha csak töredékes információkat kapnak, maguk próbálják összerakni a képet – sokszor hibásan.
A most közzétett adatok ugyanis alapvetően csak a regisztrációt szolgáló nyilvántartási kartonok. A diktatúra állambiztonsága egy szigorúan hierarchizált, bürokratikus szervezet volt. Ha valakit „operatív érdekből” kiválasztottak és megpróbáltak beszervezni, azt azonnal regisztrálták. Ám – ahogy Papp István is rámutatott – ez nem jelenti azt, hogy az illető valóban tartósan együtt is működött a rendszerrel. Előfordul, hogy valaki szerepel a nyilvántartásban, de érdemi munkát nem végzett, míg mások regisztráció nélkül termelték a köteteket.
Ugyanígy óvatosan kell kezelni a kartonokon szereplő, beszervezési okra utaló megjegyzéseket (például: „hazafias”, „lojális”). Az esetek 90 százalékában a „hazafias” jelző szerepel, de a történész szerint ebből hiba lenne a diktatúra iránti mély meggyőződésre következtetni. Ez sokszor csupán a beszervező tiszt önigazolása volt.
A valódi „történetszerűségeket” a B-dossziék (beszervezési dossziék) fogják megmutatni, amelyekből kirajzolódik a kiválasztás, az ellenőrzés és a hálózatba vonás teljes folyamata. Erre a mintegy 10 ezer dossziéra (körülbelül egymillió oldalra) azonban februárig várni kell. A késlekedés oka, hogy ezek a dokumentumok rengeteg érzékeny, szenzitív adatot (egészségi állapot, szexuális szokások, szenvedélybetegségek) tartalmaznak az áldozatokról és harmadik személyekről, amelyeket a nyilvánosságra hozatal előtt egyenként el kell távolítani.
A kialakult helyzet kapcsán Mező Gábor történész is éles kritikát fogalmazott meg, elsősorban a közzététel időzítését és fókuszát bírálva. A kutató rámutatott: rendkívül ízléstelen és kegyeletsértő volt az adatbázis élesítését éppen november 4-ére, a szovjet megszállás és a szabadságharc vérbe fojtásának nemzeti gyásznapjára időzíteni.
Mező Gábor szerint a jelenlegi lista legnagyobb hibája, hogy egybemossa az igazi bűnösöket az áldozatokkal. Rengeteg olyan név szerepel az aktákban, akiket a diktatúra zsarolással, veréssel, családtagjaikon keresztül kényszerített az együttműködésre. A történész felteszi a kérdést: miközben a közvélemény a zsarolt kisembereken „csámcsog”, mikor vonják felelősségre a kollaboráció piramisának csúcsán állókat, a Kádár-Aczél-diktatúra valódi irányítóit és haszonélvezőit? Mező Gábor úgy véli, Lezsák Sándor besározása is tökéletesen mutatja a rendszer felelőtlenségét, és jogosan merül fel a kérdés: ki vállalja a felelősséget a köztiszteletben álló emberek jóvátehetetlen meghurcolásáért?
