Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tisztulnak az utcák

2010. október 26. 0:04 // Forrás: FH
Eddig körülbelül másfél millió köbméter iszapot és törmeléket takarítottak el a katasztrófa sújtotta térségben a házak környékéről.

Ezt az úgynevezett VI. tározóba vitték, ez azonban a számítások szerint egy-másfél nap múlva meg fog telni. A katasztrófavédelem arra kérte a Malt, hogy jelöljenek ki egy másikat erre célra - mondta a Független Hírügynökségnek Kivágó Tamás, a kárelhárítás helyszíni parancsnoka.

Eddig a településeken lévő iszap illetve törmelék 80 százalékát takarították el a katasztrófa sújtotta térségben, másfél millió köbméternyi anyag került a VI. tározóba. Számítások szerint azonban ez be fog telni körülbelül egy-másfél nap múlva. Emiatt a katasztrófavédelem arra kérte a Mal Zrt.-t, hogy erre a célra jelöljenek ki egy másikat. Az érintett területekről körülbelül még ugyanennyi iszap és törmelék fog kikerülni, mivel még sok ház vár bontásra.

Azt továbbra se tudni, hogy Devecseren mennyi házat kell ledózerolni. Összesen 290 épületről van szó, ebből várhatóan 150-170-et bontanak majd el. Kolontáron pedig 23 olyan ház van, amelyet egyelőre nem rombolhatnak le, mivel az ingatlanok tulajdonviszonyai nem rendezettek. Ugyanakkor a híd felállításának előkészületeihez már hozzákezdtek a településen, jelenleg a régi híd törmelékeit távolítják el a katonák. A munka kedden várhatóan cölöpözéssel folytatódik majd.

vehir.hu
további cikkek
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. tegnap 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. 2025. december 23. 8:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.