A Magyar Nemzeti Bank nemrég kiadott statisztikája arról tanúskodik, hogy tudatosabban használjuk a plasztik fizetőeszközt, kihasználva és magunk javára fordítva annak előnyeit. A jegybank 2010. első félévre vonatkozó jelentése szerint a hitelkártyák száma 20%-kal csökkent 2009, és 2010. június 31. között.
A látszatra kedvezőtlen változást Gauder Milán, a MasterCard regionális igazgatója nem értékeli negatívan. – A kártyaszám csökkenése a piac öntisztító mechanizmusával magyarázható – mondja Gauder. – Valóban megfigyelhető volt, hogy a kártyabirtokosok visszaadták az eddig kevésbé használt, másod lagos kártyáikat, de az elsődleges kártyákat megtartották. Sőt a lakosság bankkártyás költésének mértéke mintegy 7 százalékos növekedést is mutatott. Ez a szakértő szerint egyértelműen alátámasztja, hogy a kedvelt kártyatermékeket – mint a mobil, benzin és légitársasági társmárka kártyák – kártyabirtokosaik nemcsak megtartották, de gyakrabban is használták, mint azelőtt.
A tudatos kártyahasználat egyértelmű jele mind emellett, hogy, míg a legtöbb helyen díjmentes bank kártyás vásárlások száma nőtt, a költségesebb kész pénzfelvételek száma tovább csökkent. Az MNB jelentése azt is kimutatta, hogy a Magyarországon kibocsátott MasterCard kártyákkal külföldön végrehajtott vásárlások összértéke közel 30 százalékkal nőtt. Gauder Milán szerint ez is egyértelműen azt mutatja, hogy sokan belátták, nyaraláskor is jobban járnak a plasztikkal.