– Hogyan képzeli az önkormányzatba bejutott pártokkal, szervezetekkel, képviselőkkel való együttműködést?
– A képviselőtestület többi tagjával közösen kell majd olyan bölcs döntéseket hozni, amelyek a város érdekét szolgálják. Konstruktív párbeszéd kialakítására törekszem a polgármesterrel, a várost vezető kormánypárti képviselőkkel, de ugyanúgy ellenzéki képviselőtársaimmal is. Fontos, hogy párbeszéd alakuljon ki a veszprémi választópolgárok és a képviselők között. Sokan úgy gondolnak a politikára, mint valami tőlük elszakadt, tőlük független dologra. Ezért is kell visszaadni a politikának, a közös ügyek intézésének a becsületét. Párbeszédet kell folytatni a választópolgárokkal. Ennek a párbeszédnek részét képezheti majd, hogy a különböző részvételi elemek minél hangsúlyosabban jelenjenek meg a képviseleti elemek mellett. Hosszú távon az LMP programjában a részvételi költségvetés is szerepel, ami azt jelenti, hogy a város költségvetésének egy bizonyos részéről – kezdetben ez egy egész kicsi része lenne – a választópolgárok maguk dönthessenek, megfelelő előkészítés és konzultáció után. A Városstratégiai és Városmarketing Bizottságnak és a Közjóléti Bizottságnak leszek a tagja. Úgy érzem, ezekben a bizottságokban hatékonyan képviselhetem az LMP alapértékeit fejlesztési, környezetvédelmi, kulturális és szociális kérdésekben.
– Hogyan tudja aktívan, hatékonyan megjeleníteni elképzeléseit a többségi kormánypárttal szemben?
– Ezt a jövő dönti el, és a már emlegetett konstruktív párbeszéd hatékonysága. Minden bizonnyal nehezíti a helyzetet, hogy a városvezetésnek nagy többsége van. A kisebbségi oldal öt képviselőt jelent, és ez az öt képviselő is négy szervezetet képvisel a testületben. Kicsi az ellenzék, értékeiben is megosztott, azonban a városvezetés és az ellenzék érdekei közösek, hiszen a várost kell szolgálnunk.
Fontos, hogy a képviselőtestületben legalább egy LMP-s képviselő van a személyemben, mert így azokat a témákat, amelyeket fontosnak tartunk, reményeink szerint napirendre tudom tűzni, tűzetni. Emellett a nyilvánossághoz is nagyobb hatékonysággal tudok fordulni ezekkel a témákkal.
– Milyen témákra gondol?
– A már említett részvételi demokrácia mellett fontos az LMP programjában a környezettudatosság. Olyan témákat szeretnénk bevinni a képviselőtestület elé, amelyek a város környezetét érintik. Gondolok itt a parkok helyzetére, a különböző közterületek funkcióval való megtöltésére és a közlekedésre. Mi a közösségi, kerékpáros és a gyalogos közlekedést részesítjük előnyben az eddigi autóközpontú fejlesztésekkel szemben. Környezeti témához tartozik a szelektív és biohulladék-gyűjtés kérdése is. A szelektív hulladékgyűjtés viszonylag elterjedt már a városban, de itt is vannak még tennivalók. A biohulladék-gyűjtés még megoldatlan, úgy tudom, hogy csak Kádártán van erre lehetőség, pedig hosszú távon, ha a biohulladék-gyűjtést jól megoldja a város, akkor ezzel munkahelyeket is teremthet. A kultúra területén fontosnak tartom megemlíteni, hogy a helyi amatőr művészek támogatása áll a programunk középpontjában. Meg kell keresni a használaton kívüli önkormányzati épületeket, és ezekben olyan közösségi tereket kell kialakítani, ahol például amatőr művészek működhetnének. A közterekre is minél inkább ki kell vinni a kultúrát. Veszprém kulturális életéről általában elég jó kép alakult ki, de úgy látjuk, hogy ez inkább csak külső kép. Olyan fesztiválok adják meg a város arculatát, amelyek nagyon nívósak, de ezek inkább turistacsalogatók. A város belső kultúrájának a szerkezetét kellene megmozgatni, hogy a helyi művészek minél inkább ki tudjanak teljesedni, illetve a városlakó polgárok minél inkább bekapcsolódhassanak a kulturális vérkeringésbe.
– Véleménye szerint milyen speciális problémák jellemzik Veszprémet?
– A felgyülemlett adósságállomány óriási probléma. Megoldásához az önkormányzati képviselők bölcsességére lesz szükség. Fontos, hogy minél átláthatóbbak legyenek azok a döntések, amelyek a költségvetést érintő kérdésekről születnek. Apró lépésekkel lehet úgy rendezni ezt a helyzetet, ami megnyugtató a város szempontjából. A környezeti állapot nemcsak az LMP vesszőparipája, szerencsére az emberekben is van nyitottság e kérdések iránt. Ahhoz, hogy a polgárok jól érezzék magukat egy városban, a környezeti elemek járulnak hozzá leginkább, és ezekre lehet legnagyobb hatása az önkormányzatnak.
– Van olyan körzet, amelyre nagyobb figyelmet fordítana?
– Veszprémben a problémák többnyire olyan jellegűek, amelyek több választókörzetet is érintenek. Ezekre olyan válaszokat kell adni, amelyek szintén nem egy-egy körzetre vonatkoznak, hanem éppen a problémák bonyolultságánál fogva szerteágazók. Nem jó az a szemlélet, ha kiemelünk egyes körzeteket, és csak azokra összpontosítunk. Ugyanakkor, ha valamelyik körzetnek speciális problémája van, az egész városnak, az egész képviselőtestületnek össze kell fognia a megoldás érdekében. Mint listáról bejutott képviselő, elsősorban azt tartom fontosnak, hogy azokat a témákat a képviselőtestület elé vigyem, amelyek az LMP alapértékeit érintik. A fenntarthatóság, az igazságosság és a részvétel témaköreit szeretném minél hatékonyabban képviselni és eredményeket elérni.


