A párt veszprémi frakcióvezetőjével, Mihalovics Péterrel az elkövetkező évek várható politikai stílusáról, követendő irányvonaláról beszélgettünk.
– A Fidesz hogyan, mi módon, milyen fórumon tudja eljuttatni elképzeléseit a városi frakcióhoz?

– Belső politikánkat két fontos irányvonal jellemzi. Egyik a kabinetpolitika. A Fidesz országos szinten is kabinetrendszerben gondolkodik, és ezt szeretnénk helyben is megvalósítani. A szakmai kabinetek az önkormányzati bizottságokhoz kapcsolódnak, a kabineteket általában a bizottsági elnökök vezetik, abban az esetben, ha a párt adja a bizottság elnökét. A kabinethez hozzátartoznak a párt – itt Veszprémben a Fidesz, a KDNP, a Fidelitas, a Nemzeti Fórum, a Védegylet – szakértői, és a polgári oldal szellemi holdudvarához tartozó, meghatározó véleményformáló személyek. Veszprémben a gazdaság, a városstratégia, a szociális és a humán szféra területét felölelő kabineteket hoztunk létre. E kabinetekben lehet megfogalmazni minden olyan gondolatot, amely a város épülése, szépülése szempontjából felmerül. Ha egy elképzelés elnyeri a többség támogatását, akkor az önkormányzati bizottságokon keresztül megjelenik a közgyűlésben. A másik irányvonal a jelölő párt által képviselt értékek megvalósítása a napi politikában.
– Melyek azok a meghatározó értékek, amelyeket a Fidesz képvisel?
– Több olyan érték van, amiért évek óta következetesen kiállunk. Az egyik legmeghatározóbb a családbarát politika. E politikai elképzelés a törvényhozásban az adóreformok kapcsán kap hangsúlyt. Ezzel párhuzamosan természetesen családbarát önkormányzatot akarunk megvalósítani. Ha például ötletként felmerül, hogy a háromgyerekes családanyák ingyen utazzanak a helyi Volán járatain, akkor feltétlenül megvizsgáljuk a megoldás lehetőségeit, de a dohányfüstmentes játszóterek elképzelését is biztosan felvállaljuk. A történelmi hagyomány szempontjából nagyon fontos számunkra a városhoz kapcsolódó események méltó megünneplése, a történelmi múlt tisztelete, a hagyományápolás, értékeink őrzése.
– Mit jelent helyi szinten, az önkormányzati politikában az országosan hangoztatott nemzeti együttműködés?
– Számunkra Veszprém fejlődése a legfontosabb cél, ezért együtt kívánunk dolgozni mindenkivel, aki bennünk partnerre talál. Porga Gyula polgármester úr személye erre garancia, hiszen habitusa, karaktere elősegíti a párbeszédet, az összefogást. Nem véletlenül hozzá kötődött az előző ciklusban a „Párbeszéd Éve”, amikor a helyi kultúra, a civil szféra és a gazdaság meghatározó szereplőivel cseréltek eszmét, beszélgettek és egyeztettek. Ezt az irányvonalat szeretnénk továbbvinni, erősíteni az elkövetkező négy esztendőben. Példa erre, hogy amikor az alakuló önkormányzat kapcsán az elosztandó bizottsági helyekről tárgyalva találkoztunk az ellenzékkel, nem ellenfélnek, hanem partnernek tekintettük egymást, és minden bizottsági igényüket figyelembe vettük.