Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Embertől emberig”

2010. október 29. 4:00
Megrendítő képsorok, megrázó adatok és beszámolók a Katolikus Karitász szakmai napján.

Október 28-án délelőtt rendezte meg a VMKK-ban az „Összefogás a szegényekért” elnevezésű szakmai napját a Veszprém – Főegyházmegyei Karitász. Bár a szegénység és a társadalmi kirekesztődés elleni küzdelem európai éve jegyében zajlott az esemény, az előadók leginkább a Magyarországot sújtó természeti katasztrófák után (és alatt) zajló karitatív tevékenység köré fűzték fel mondandójukat.

A rendezvény hitelesen és szemléletesen mutatta be a Katolikus Karitász tevékenységét, koncentrálva a borsodi árvíz és az októberi vörösiszap-katasztrófa mentési munkálataiban való részvételre. Márpedig a karitász kivette részét a munkából: 90 millió forint értekben szállított segélycsomagokat az árvíz aktivitása alatt a borsodi térségbe, és 300 házat újított fel. A devecser-kolontári tragédia mentesítési munkálataiban 800 karitászos önkéntes vett részt.


dr. Márfi Gyula

Dr. Márfi Gyula érsek úr köszöntőjében a szeretet fontosságáról szólt, arról, hogy szeretet nélkül nem lehet élni, és a legnagyobb öröm és boldogság a szeretet nevében cselekedni – úgy, ahogy a karitász tagjai teszik.


dr. Forgách József

Az előadások sorát dr. Forgách József, a Katolikus Karitász országos igazgató-helyettese nyitotta, aki igyekezett megfogalmazni a karitász szellemiségét és tevékenységét. Igyekezett, mert több meghatározást is felsorolt a szervezet definiálásához. – A karitász az egyház szociális karja, szeretetszolgálati intézménye. A karitász multinacionális karitatív szervezet. A karitász az evangélium lefordítása arra a nyelvre, amit a hitetlen is megért – mindegyik igaz, és igaz az is, hogy Isten rendjét az angyalok őrzik, az igyekezetét pedig mi magunk. Tehát a keresztény ember hivatása abban áll, hogy képes legyen embertársai szeretetére, elfogadására – fogalmazott dr. Forgách József. Az igazgató-helyettes ezek után beszélt a karitász-rendszer felépítéséről: a plébániai csoportok régiókba tömörülve az egyházmegyei karitászok alá tartoznak. E közösséget az országos központ fogja össze, amely fölött még két szervezet áll: a brüsszeli központú Caritas Europa, és a római székhelyű Caritas Inrenacionalis. A karitász tevékenysége pedig kiterjed a betegápolástól kezdve egészen a legbonyolultabb szociális feladatokig.


Árvai Ferenc

A szervezeti rendszert bemutató előadás után Árvai Ferenc, a Katolikus Karitász egri főegyházmegyei igazgatója vette át a szót, aki kiváló és egyben megrendítő előadásában elmondta, hogy a borsodi árvízi katasztrófahelyzet elhárításában és a helyben történő segítségnyújtásban milyen szerepet vállalt magára az egri szervezet. Árvai atya azzal kezdte, hogy 2010 elvileg a szegénység és a társadalmi kirekesztődés elleni küzdelem európai éve, és ők maguk is több előadással és rendezvénnyel készültek ezen alkalomra, de a természet közbeszólt. A borsodi árvíz (amely során 4700 családot kellett kitelepíteni) segélyezési munkálataiban a kezdetektől fogva bekapcsolódott a hevesi közösség. Gyűjtést szerveztek, segélycsomagokat készítettek és juttattak el a helyszínre, dolgoztak a fertőtlenítési munkálatokban, az újjáépítésben, gyerekeket táboroztattak, újrakezdési szociális és iskolakezdési támogatással segítették a rászorultakat, és jelenleg is részt vesznek az újjáépítési munkálatokban.

Az igazgató úr megrendítő diasorozatban mutatta be a közönségnek az árvíz okozta károkat és a karitászos önkéntesek megfeszített, embert próbáló munkáját. „A szeretet feléleszti az újrakezdés reményét, a remény visszaadja a jövőben bízni tudó hitet.” – fogalmazott Árvai atya, és elmondta, a legfontosabb az, hogy a szeretet útján tudtak elindulni a bajba jutottak felé. Tevékenységüknek sajátos eredménye, hogy a vöröiszap-katasztrófa bekövetkezte után árvízkárosult borsodi roma emberek jöttek Devecserbe segíteni, éppen azért, mert ők is kaptak segítséget a nehéz időszakokban.


dr. Navracsics Tibor

A karitász borsodi tevékenységének bemutatása után Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az állam és az egyház viszonyáról, annak alakulásáról tartott előadást. Hosszú történelmi bevezetője végén kirajzolódott, hogy a magyar állam az 1930-as években kezdett népjóléti politikával foglalkozni, de nem kérdőjelezte meg az addig szociális tevékenységet ellátó egyház, egyházak kompetenciáját ezen a területen. A kommunista hatalomátvétel után az új politikai erő egyik legfontosabb célja az volt, hogy az egyház szűnjön meg a köz számára, lépjen ki a szociális szférából. 1989 után aztán az új civil és egyházi karitatív szervezetek bebizonyították, hogy adott esetben az önkéntesség, az értékelkötelezettség, az eszmeiség akár többet tud érni, mint a hideg szakmaiság. Azaz a profi szervezetek munkája mellett szükség van az önkéntesek tevékenységére.

Magyarország kormányának meggyőződése, hogy az államnak és az egyháznak együtt kell működnie a szociális szféra területén – fogalmazott Navracsics Tibor, aki hangsúlyozta: rendkívül fontos az országban működő 10 000 egyházi és civil szervezet munkája. Ez a szám azt jelenti, hogy közel 400 000 polgár dolgozik valamilyen karitatív közösségben, és az egyházi szervezetek összértékben 53 milliárd forint értéket „termelnek” tevékenységükkel. Éppen ezért van szükség – Navracsics Tibor szerint – az egyház társadalmi szerepvállalásának finanszírozásra.


Zagyva Richárd

A konferencia végén Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász veszprémi főegyházmegyei igazgatója a vörösiszap-katasztrófa által sújtott területen végzett munkákról beszélt. A veszprémi karitász legelsőként jelent meg a tragédia helyszínén, bázisukat a devecseri plébániában alakították ki. Az önkéntesek kétkezi munkával segítettek, élelmiszer- és segélycsomagokat állítottak össze, és a katasztrófahelyzet konszolidálódása után részt vesznek az utógondozásban, a visszaköltöztetésben, az élet újrakezdésében. Zagyva Richárd a devecser-kolontári tragédia borzasztó eseményeit, képeit egy rövid filmmel mutatta be –melyet Veszprém Város Cigányzenekara kísért élőzenével.


Veszprém Város Cigányzenekara

A film utolsó kockája hordozta azt a két szót, amely mottója lehet a tegnapi valóban megrendítő és mégis felemelő rendezvénynek: „Embertől emberig”.

Szaksz Balázs
további cikkek
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én közélet Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. ma 1:58 Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. tegnap 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.