A Dr. Horváth Zsolt országgyűlési képviselő vezette programsorozat meghívott vendégei az élet valamely területén elismert személyek. Csütörtökön este a média és a politika kapcsolata volt a téma, amiről Stefka István, a Magyar Hírlap főszerkesztője beszélt a Pannónia Étteremben.
Először a magyarországi médiumok helyzetét ismertette a főszerkesztő. Elmondta, Orbán Viktor szerint a 2010-es országgyűlési választásokkal befejeződött a rendszerváltozás, Stefka István szerint azonban most vette csak igazán kezdetét. Az élet számos területén megoldásra váró problémákat tapasztalunk, a kormány az elmúlt 4-5 hónapban sorra hozta lehengerlő törvényeit, ami az elmúlt évtizedekben hiányzott. Az emberek kedvelik a nemzeti egyetértés kormányát, hiszen rövid idő alatt megszűnt a tolvajlás. „Annyi szocialista van a börtönökben, hogy már külön részt kell nekik fenntartani” - véli a főszerkesztő. Az elmúlt hónapokban fokozatosan nőtt a bizalom Magyarország irányában, ezt mutatja a jelenlegi 273 forintos euró árfolyam is. Eddig a kormány nem követett el jelentős hibát. Onnan veszik el a pénzt, ahol van, nem pedig a kisemberek zsebéből. Megadóztatják a bankokat, a multinacionális cégeket, nem engedik, hogy a magánnyugdíjpénztárak a fiatalok pénzével tőzsdézzenek – mondta az újságíró.

Valami egészen új kezdődik, de ehhez erős központi hatalom szükséges, a történelem már több alkalommal megmutatta, akkor erősödött meg igazán az ország, amikor egy demokratikus központi hatalom irányította a nemzetet. „Ehhez azonban négy év kevés idő, minimum 12 évre van szükség”. A kommunisták hatalomra kerülésükkor eladták a nemzeti vagyon nagy részét, nem foglalkoztak az oktatással, a morállal. „Bizonyítson a jobb oldal, ehhez most megkapta a jogosítványt.”
Stefka István hangsúlyozta, a médiában még nem történt meg a rendszerváltozás, 90 százalékéban még mindig a balliberális média van hatalmon, holott a parlamentben mindössze 20 százalékot képviselnek. „Megelégednék azzal, ha 50 százalékban szerepet kapna a polgári gondolkodású média.” Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az emberek korrekt tájékoztatást kapjanak. Szinte minden jobboldali lap veszteséges, mert eddig nem mertek ezekben a kiadványokban hirdetni a partnerek.

A főszerkesztő szerint robbanásszerűen fejlődik az internet, de előbb-utóbb ez is lecseng, és az emberek visszaszoknak a polgári élethez, két rohanás között betérnek egy kávézóba, hogy elolvassák a napi sajtót.
Egyfajta közöny figyelhető meg a hírekkel szemben, mutatott rá egy felszólaló. Stefka István szerint elfásultak az emberek, de ez érthető, a két ciklusonként változó kormányrendszer kimerítette őket. „Amíg az embernek nincs sikerélménye, nem szívesen foglalkozik másokkal.”
Az est folyamán természetesen szó volt az új médiatörvényről is. A kereskedelmi csatornák műsorainak nagy része szerződéshez kötött, de ezekből jó, ha 10-20 százalékot teljesítenek. „A médiahatóság tartsa be a törvényeket, és hajtsa be a büntetéseket.”
A fórumon felszólalt Fábry Szabolcs, Nagyvázsony polgármestere is. Elmondta, számos olyan műsor megy a televíziókban, amely nagy hatással bír az emberekre. Használjuk ki ezeket a programokat arra, hogy értéket csepegtetünk a társadalomba.
„A nyugati fertőt meg kell szüntetni a közszolgálati médiában. Szavazzunk a változásra, és tartsuk meg sokáig” - zárta gondolatát Stefka István.




