Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Húszmilliós előleget kapott Kolontár

2010. október 31. 0:02 // Forrás: MNO
Az összeget az utak és a közterek takarítására, az eddig végzett munka kifizetésére fordítják.

Húszmillió forintot kap a vörösiszap-katasztrófában érintett Kolontár önkormányzata előlegként a kormánytól a védekezési munkálatok költségeinek fedezésére a Magyar Kármentő Alapból – tudatta a Veszprém megyei település polgármestere szombaton. Tili Károly közlése szerint az összeget az utak és a közterek takarítására, az eddig végzett munka kifizetésére fordítják.

A település vezetője a polgármesteri hivatal épülete előtt nyilatkozva úgy fogalmazott: ez a pénz a „tűzoltásra” elegendő, ugyanis a csaknem egy hónapja zajló kárfelszámolás ennél már sokkal többe került, és további költségek várhatók. Azt, hogy a települést valójában mekkora kár érte, még megbecsülni sem tudta a polgármester. Kolontáron eddig 10 házat bontottak el, és további 21 vár megsemmisítésre. Az október 4-én bekövetkezett katasztrófa során kilenc helybéli vesztette életét, többtucatnyian súlyosan megégtek az erősen lúgos vörösiszapos sártól, amely az ajkai timföldgyár 10-es zagytározójából kitörve öntötte el a települést, illetve 46 házat.

Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön, a kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be: a kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy megkezdi a kolontári vörösiszap-katasztrófa után elvégzett védekezési munkálatok költségeinek kifizetését.

A tárca vezetője elmondta, hogy a kifizetések átláthatóságáért olyan számítástechnikai rendszert kívánnak létrehozni, amely az önkormányzatok, a lakosság és a hatóságok számára is nyitva áll majd. A kormány jövő szerdán előterjesztést hallgat meg az ingóságokban keletkezett károk felméréséről, illetve az azok után járó kártérítés előlegeinek kiutalásáról – tette hozzá.

A vörösiszap-katasztrófa által érintett településeknek soron kívül 175 millió forintot utaltak át előlegként a védekezési költségek finanszírozására. Devecser 150 millió, Kolontár 20 millió, Somlóvásárhely 5 millió forint előleget kapott. Petróczi Tímea, a katasztrófavédelmi kormánybiztos szóvivője szombaton elmondta, hogy Devecserben 100-100 000 forint gyorssegély kifizetéséről is döntöttek, amelyet a károsultak tüzelő- és gyógyszervásárlásra, vagy legszükségesebb kiadásaikra fordíthatnak.

vehir.hu
további cikkek
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én közélet Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. ma 1:58 Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. tegnap 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.