Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Itt a talpra állás költségvetése

2010. október 31. 0:05 // Forrás: MTI
A jövő évi költségvetés a családok erőteljes támogatását, az üzleti szféra levegőhöz juttatását, és a közszféra karcsúsítását tűzi ki célul.

A 2011-es költségvetés a talpra állás költségvetése, mert 3 százalék alatti hiánnyal számol, de egyúttal 3 százalékos növekedésre épül - mondta Matolcsy György a kormányszóvivői tájékoztatón. A jövő évi költségvetés GDP arányos eredményszemléletű hiánya 2,94 százalék lesz, a büdzsé jövőre 3,0 százalékos gazdasági növekedéssel és 3,5 százalékos inflációval számol, s azzal, hogy az államadósság már csökken. A kormány beterjeszti a költségvetést, a parlament honlapján szombat déltől látható - tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

A jövő évi 2,94 százalékos eredményszemléletű (ESA) hiány mellett a kormány 2,8 százalékos pénzforgalmi hiányt tervez, ez utóbbi fogalmazódott meg az IMF-EU megállapodásban - mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Matolcsy György elmondta: a tervezett jövő évi, GDP arányosan 2,8 százalékos pénzforgalmi deficit 834 milliárd forint. Hozzátette azt is, hogy a költségvetés 0,8-0,9 százalékos pozitív elsődleges egyenleget (ami nem tartalmazza a kamatfizetést) tartalmaz. A kamatkiadások tervezett összege 2011-ben 1.055 milliárd forint.

Matolcsy György szerint a 2011-es költségvetés a családok erőteljes támogatását, az üzleti szféra levegőhöz juttatását, és a közszféra karcsúsítását tűzi ki célul.A nemzetgazdasági miniszter szerint a jövő évi költségvetés három kulcsösszefüggésre épül. Egyrészt az elmúlt 20 évhez képest a legjelentősebb adócsökkentésre, az egészségkassza hiányának rendezésére és a nyugdíjkassza jövő évi mintegy közel 900 milliárd forintos deficitjének kipótlására épít. A miniszter elmondta: a kormány úgy számol, hogy a mostani közel 3 millió magán-nyugdíjpénztári tag 90 százaléka visszalép az állami nyugdíjrendszerbe.

A nyugdíjkassza jövő évi közel 900 milliárd forintos hiányának pótlására a kormány államháztartási egyensúlyt javító alapot hoz létre, ide érkeznek majd az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők nyugdíjjárulék befizetései, az állam által a magánpénztárakba havonta át nem utalt állami összegek.

A közszféra jelenlegi 690 ezres létszámát 25-30 ezerrel kívánja csökkenteni a kormány jövőre - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Ennek nagyobb része, megközelítőleg 25 ezer fő az évenként szokásos természetes fogyás, a többiek pedig a magánszférába kerülhetnek - jelezte a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György elmondta: a központi költségvetési intézményeknél 5 százalékos, a költségvetési háttérintézményeknél 10 százalékos lesz a létszámleépítés, 5 százalékos dologi költségcsökkentés mellett A kormány azzal számol, hogy jövőre a közszférában a nominális bérkiáramlás összege nem változik, de a jövő évi adóváltozások és a létszámcsökkenés következtében 4-5 százalékos bruttó béremelés válik lehetségessé - tette hozzá.

 

vehir.hu
további cikkek
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én közélet Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. ma 1:58 Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. tegnap 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.