Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fellebbezett a Mal Zrt.

2010. október 31. 14:00 // Forrás: MTI
Tízmillió forint kártérítést ítélt meg a vörösiszap-katasztrófa egyik devecseri károsultjának a Fővárosi Bíróság.

Fellebbezett a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. abban az ügyben, amelyben a Fővárosi Bíróság (FB) tízmillió forint kártérítést ítélt meg a vörösiszap-katasztrófa egyik devecseri károsultjának, a cég ugyanis a perről, a társaságot kötelező végzésről csak az aznapi sajtóból értesült. Ruttner György ügyvéd, a Mal Zrt. jogi képviselője közölte: a perről és a Mal-t kötelező végzésről az október 28-i Népszabadságból értesültek. Az FB marasztaló végzését a Mal Zrt. csak jóval a fenti marasztaló határozat meghozatalát követően, az újságcikk megjelenését követő napon, október 29-én vette át, így ezen perről csak ekkor, utólag szerzett tudomást.

A károsult ügyvédje csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy tízmillió forint kártérítést ítélt meg a vörösiszap-katasztrófa egyik devecseri károsultjának a Fővárosi Bíróság (FB). Az FB az erről szóló közleményében kiemelte: a bíróság ideiglenes intézkedést hozott, nem az ügy érdemében döntött. Hidasi Gábor ügyvéd tájékoztatása szerint Konkoly József az első olyan károsult, aki elérte, hogy kára egy jelentős részét (több mint a felét) a Mal azonnal végrehajtható bírósági határozat alapján megtérítse. A bíróság az ideiglenes intézkedésről október 20-án, a felek meghallgatása nélkül döntött.

A Mal Zrt. ügyvédjének közlése szerint a végzés ellen a Mal Zrt. a kézhezvétel napján azonnal fellebbezést nyújtott be, "a Fővárosi Ítélőtáblától kérve annak jogszabálysértés miatti hatályon kívül helyezését, ugyanis a céget megfosztották a nyilatkozási lehetőségétől".

Ruttner György ismertetése szerint a felek meghallgatása rendkívül sürgős szükség esetében, rendkívül szűk körben (alperesi mulasztás esetében) ugyan mellőzhető, azonban a kérelemre történő írásbeli nyilatkozási lehetőséget a felek számára mindenképpen lehetővé kell tenni, amelytől a Mal Zrt.-t a jelen esetben megfosztották.

A Mal Zrt. bármilyen további intézkedésével megvárja az ügyben másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla döntését, "mert bízik abban, hogy a természeti katasztrófa nyomán a tározóból kiömlött vörösiszap - a térség elöntésével okozott óriási károkon felül - legalább az ország jogrendszerében nem okoz károkat, annak jogintézményeit nem veszélyezteti" - fogalmazott az ügyvéd.

 

vehir.hu
további cikkek
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én közélet Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. ma 1:58 Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. tegnap 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.