15 éves lett a VENŐKE. Az egyesület tagjai az elmúlt évek eredményeit, munkáját és sikereit gyűltek össze értékelni, megbeszélni, és a kerek évforduló apropóján kicsit ünnepelni is pénteken a városházán.
Porga Gyula köszöntőjében nem használta ki az evidenciaként adódó lehetőséget, hogy a nőkről beszéljen – pedig, mint mondta, két kislány és egy feleség mellett akadna téma bőven – inkább arra terelte a szót, hogy mit jelent Veszprém életében az egyesület 15 évnyi munkája. Kalkuttai Teréz anya azon gondolatát idézte, melyet arra a provokatív kérdésre adott, mely szerint „szép dolog az, hogy segít egy-két száz embernek, de annyi ember van még, aki rászorulna a segítségre”. „Amit mi teszünk, csepp a tengerben. De ha nem tesszük, az a csepp hiányozni fog” – idézte a választ a polgármester.
Huszár Józsefné Júlia
– A Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület az elmúlt tizenöt évben megmutatta, hogy egy pici cseppel is lehet több. Sokat beszélnek mostanában önkéntességről, de a mi felelősségünk, hogy megmutassuk, mit is tudunk kezdeni ezzel az erővel, ami a mélyben szunnyad – mondta Porga Gyula, majd hozzátette, kezdeményezni fogja, hogy a veszprémi középiskolákban tegyék kötelezővé az önkéntes munkát. Az önkéntességet ekképpen is elismerve, s megköszönve eddigi fáradozásait Veszprém Városért Arany kitüntetésben részesítette Huszár Józsefné Júliát, a VENŐKE leköszönő elnökét.
A kitüntetett meghatódottan csatlakozott polgármester úr gondolataihoz, és hangsúlyozta, hogy össze kellene hangolni a környék önkéntes csoportjai közötti munkát, és ezzel megsokszorozni erejüket, hatékonyságukat.
A születésnap nem csak az ünneplése volt apropó, a színes műsorszámokat és programokat konferenciává fűzték össze a szervezők, több tartalmas előadás is elhangzott a nap folyamán. Fehér Tiborné, Csöpi, előadást tartott Nőszervezetek Veszprémben a XIX. század közepétől napjainkig címmel.
Tudta Ön, hogy a városi eseményeken a hagyományőrzőkön látott reformkori viselet akkoriban lázadás volt a kor kényelmetlen, testsanyargató fűződivatjával szemben? S hogy a feminizmus ügyéért nem csak Kafka Margit vagy az élharcos Bédy-Schwimmel Róza, hanem a kor ünnepelt költője, Pálóczy Horváth Ádám is szót emelt? „A ki tsinosított elméjű Asszony gyermekéből könnyebb nagy embert faragni” – írta anno Pálóczy. Ezeken kívül még számos érdekességet megtudhattunk a múltból, majd Arany Szilvia, a VENŐKE új elnökének Nők a magyar közéletben című előadásából az aktualitásokról is. Többek között kereste az okait annak, hogy miért olyan kevés nő vesz részt a döntéshozatalban (tényeket, számadatokat mutatott országos és európai szinten is), s tapasztalati és érdekképviseleti érvekkel támasztotta alá, hogy miért lenne fontos az asszonyok részvétele ezen a területen is. „Az esélyegyenlőség számos előítélettel, sztereotípiával terhelt, sokak által visszafogott szekere lassan halad. De halad. Férfi társaink kötelessége és érdeke, hogy elősegítsék a fal áttörését, az évszázados sztereotípiáktól korlátozott nők hatékony és méltó képviseleti rendszerének megalkotását és elfogadását. Várjuk és elvárjuk támogatásukat.”
Bernáth Ildikó, miniszteri biztos, több ciklusból merített tapasztalatait ötvözte saját, nagymamai szerepéből vett példákkal, ezzel még kézzelfoghatóvá téve a felmerülő hol genetikából, hol nevelésből, hol társadalmi berendezkedésből adódó nemi különbözőségeket és problémákat.
Szabó Istvánné, a Nők a Holnapért Alapítvány elnöke szintén az összefogás lehetőségeit vizsgálta meg, majd dr. Törzsök Károlyné, a Várpalotai Írisz Nőegyesület és a Régiók Nőhálózatának elnöke Tévhitek és sztereotípiák a női gondolkodásban címmel tartott előadást.
A születésnapi ünneplés a Nők a sziklán elnevezésű kiállítás megnyitásával zárult, amit a városháza előcsarnokában mindenki megtekinthet.




