A 2010-es önkormányzati választásokhoz kapcsolódóan a választási bizottsághoz hivatalosan leadott képviselői lista első helyén Molnár Ernő szerepelt, amiről később lemondott, így Nagy Piroska került az első helyre. Ezzel egy időben az egyesületen belül létrejött egy megállapodás, hogy az jut mandátumhoz, aki a választási körzetében a legtöbb szavazatot kapja. Eszerint Kavalecz Tibor jogosult arra, hogy a veszprémi közgyűlésben a Lokálpatriótákat képviselje – hangzott el az egyesület szerdai sajtótájékoztatóján.
A belső megállapodásról szóló, a jelöltek által aláírt dokumentumot az egyesület ügyvezető alelnökének, vagyis Nagy Piroskának adták át megőrzésre, azonban ennek a papírnak nyoma veszett – mondta Molnár Ernő, a Lokálpatrióták elnöke. Nagy Piroska többszöri felszólítás ellenére sem tett eleget a megállapodásnak, vagyis nem mondott le mandátumáról, ezért 2010. november 2-án büntető feljelentést tettek.
Kavalecz Tibor ismertette, hogy a feljelentést a Btk. 277. paragrafusának 1–2. bekezdésébe foglaltak alapján tették meg, miszerint „aki az egyes cselekményt magánokirattal azért követi el, hogy jogtalan előnyt szerezzen, hogy másnak jogtalan hátrányt okozzon, 1 évig terjedő szabadságvesztéssel..., aki olyan közokiratot, amely nem kizárólag a sajátja, megsemmisít, vagy eltitkol, 2 évi szabadságvesztéssel büntethető.” – Bíztunk benne, hogy nem lesz szükség jogi lépésekre, ennyi gondolkodási időt adtunk Nagy Piroskának – tette hozzá.
A választási eredmények tudatában 48 óra áll rendelkezésre a fellebbezésre. Molnár Ernő elismerte, nem tudtak erről az időkorlátról. – A Lokálpatrióták közel 1500 szavazatot kaptak, vagyis a Lokálpatriótáknak van képviselőjük, és nem a képviselőnek van egyesülete – emelte ki az elnök. Bár a lehetőségeik leszűkültek, a jövőben is részt kívánnak venni a város közéletében.
Úgy tudjuk, hogy a rendőrségnek három napja van eldönteni, megkezdik-e a nyomozást, vagy kiegészítő beadványt kérnek. Ha elindul a nyomozás, 60 napjuk van annak lebonyolítására, vagy újabb 60 nappal meghosszabbíthatják azt, de legkésőbb 2 év múlva le kell zárniuk az ügyet.
