Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kitakarították Devecsert

2010. november 5. 0:04 // Forrás: FN.hu
Öt hét után leállhattak a katasztrófavédelem munkagépei. Eközben elindult az 96 iszapkárosult gyermek, akiket vendégül lát Lengyelország.

A kárfelszámolási munkát irányító parancsnokhelyettes, Takács Árpád ezredes tájékoztatása szerint a délelőtt folyamán 1900 köbméternyi szennyezőanyagot kellett még elszállítani az udvarokról, és déltől a kármentesítésben dolgozó katasztrófavédelmi szakemberek megkezdték az utak mosását és fertőtlenítését.

A devecseri, több hektárnyi kastélykertből egy külsős cég a következő napokban még több teherautónyi vörösiszapos földet fog elszállítani, de az már nem a katasztrófavédelem feladata. A mezőgazdasági területeken még nem kezdődött meg a kármentesítés, több mint ezer hektárnyi területet borít az erősen lúgos tartalmú veszélyes anyag.

A parancsnokhelyettes tájékoztatása szerint a következő napoktól másfajta feladatra koncentrál és rendezkedik be a katasztrófavédelem, így a helyreállítás és az újjáépítés lesz a fő és legfontosabb feladatuk. Ennek keretében csökkentik a katasztrófa sújtotta térségbe vezényelt szakemberek létszámát is - fűzte hozzá. Devecserben csütörtökön mintegy ötszáz ember és 200 technikai eszköz dolgozott még.

Devecser 21 utcájában csaknem 300 lakóházat öntött el és tett lakhatatlanná a az ajkai zagytározóból október 4-én kizúdult sok százezer köbméternyi vörösiszap. A kármentesítésen tűzoltók, katonák, önkéntesek ezrei dolgoztak, és öt hét alatt sikerült kitakarítani a Veszprém megyei kisvárost.

Lengyelországba mennek az iszapömlésben érintett gyerekek

Két busszal indultak útnak Alsó-Sziléziába az iszapömlésben érintett családok gyermekei közül kilencvenhatan csütörtök reggel, hogy tíz felejthetetlen napot töltsenek Lengyelországban. A gyerekeket a lengyel oktatási miniszter felajánlása nyomán látják vendégül az alsó-sziléziai Stary Gieraltów és Nowy Gieraltów településeken, ahol hetven lengyel árvízkárosult gyermekkel közösen tölthetik el a szabadidejüket.

Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete indította útnak a 12-20 éves devecseri, kolontári, somlóvásárhelyi és somlószőlősi diákokat, akikről tizenhárom angolszakos pedagógus kísérő - köztük a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat balatonalmádi és nemesvámosi önkéntesei - gondoskodik.

Marekné Pintér Aranka, az Oktatási Hivatal regionális igazgatója elmondta, hogy a programok során a közös nyelv az angol lesz, ezért nyelvszakos tanárok és anyanyelvi tolmács is kíséri a diákokat. A magyar gyerekeket két, egymáshoz közeli üdülőközpontban szállásolják el, programjukat a Tratwa egyesület szervezi, amelyekben sportprogramok, művészeti foglalkozások és kirándulások szerepelnek - mondta. Marekné Pintér Aranka hozzátette: egy egész sportcentrum áll majd a gyerekek rendelkezésére uszodával, focipályákkal, mászófallal.

A fogadó lengyel egyesület a természeti katasztrófák károsultjainak megsegítésével foglalkozik, így hivatásos trénerek integrálják a lengyel és a magyar csoportot, hogy enyhítsék a katasztrófák okozta közös traumát - fogalmazott az igazgató.

Az utazás és tartózkodás költségeit a lengyel oktatási minisztérium állja, viszonzásul, amiért idén nyáron a lengyel árvíz idején a magyar miniszterelnök meghívására árvízkárosult gyerekeket láttak vendégül Zánkán. "Sokat nem tudunk adni, csak ezt a tíz napot, hogy feledtessük a katasztrófa borzalmait" - fogalmazott a lengyel nagykövet. Remélik, hogy a gyönyörű kirándulások és a gazdag programok segítenek a gyerekeknek kikapcsolódni és felejteni.

vehir.hu
további cikkek
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én közélet Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. ma 1:58 Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. tegnap 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.