Kitartó munka eredményeképpen a lakosságot a nyár vége óta nyugtalanító betörés és fémlopási sorozat végére tettek pontot ezen a héten a Balatonalmádi Rendőrkapitányság és a Balatonkenesei Rendőrőrs munkatársai - adta hírül a rendőrség.
A felderítés sikere érdekében októberben fokozott figyelőszolgálatot szervezetek a balatonfűzfői, balatonkenesei és a balatonvilágosi polgárőrség bevonásával a rendőrök. Ennek során október 29-én igazoltattak egy gyanúsan viselkedő, zavartan össze-vissza beszélő fiatal férfit. Elmondta, hogy egy - a rendőrök által már jól ismert - családnál lakik, és megbízásukból a közelben egy telket gondoz. A területet hamarosan szemrevételezték a rendőrök. A telken álló lakókocsi mellett egy hűtőszekrény tetején 3 rádiót találtak. Az egyik készüléken, egy régi Szokol rádión név és cím is szerepelt. A rádió - a felirat szerint - egy néhány napja elkövetett betörés helyszínéről származott. Azonnal előállították a telket gondozó férfit, aki a kihallgatás során 14 Balatonakrattyán elkövetett betörést ismert el, azok helyszíneit meg is mutatta, és megnevezte társát. Előállították az így képbe került fiatalembereket, aki a balatonakarattyai betörések mellett a Balatonvilágoson elkövetett hasonló bűncselekményeket is beismerte, és újabb személyeket neveztek meg bűntársként. A szálak most is ahhoz a helyi családhoz vezettek, amelynek tagjai már többször kerültek összeütközésbe a törvénnyel különböző vagyon ellenes bűncselekmények miatt.
A kenesei rendőrök közben tovább folytatták a figyelőszolgálatot a Gáspár telepen és igazoltattak két büntetett előéletű férfit. Mivel felmerült, hogy a lopássorozathoz közük lehet, előállították őket a rendőrkapitányságra. Kihallgatásuk során egyikük beismerte 46 ereszcsatorna és egyéb fémtárgy ellopását. Társaiként pedig a már korábban a rendőrség látókörbe került család néhány tagját nevezte meg.
A rendőrök a felderített bűncselekmény sorozatok miatt eddig öt 18-22 év közötti balatonkenesei és egy berhidai férfit állítottak elő, s számoltattak el a szövevényes, egymást elkövetői oldalról átfedő betörés és fémlopási sorozat miatt. Közülük két személy szabadlábon védekezhet, négy férfit pedig őrizetbe vettek, a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatásukat.