Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rossz fogak, rossz szokások

2010. november 7. 0:02
A lakosság többsége nem mossa fogait rendszeresen, illetve a fogmosások átlagos időtartama nem éri el minimum felét sem.

Nem szükséges vagyonokat költeni az egészséges fogak megőrzésének érdekében. Egy kis odafigyeléssel egy családi nyaralás összege spórolható meg az éves fogászati ellátáson.

Hazánkban az emberek többsége nem engedheti meg magának, hogy fogaira jelentős összegeket fordítson, ezért a legtöbben az ingyenes fogászati ellátást veszik igénybe. Természetesen ott sem minden ingyenes csak a foghúzás és az amalgánnal való tömés, ám a hiányos fogsor kényelmetlen és ínyvérzéshez, ínybetegségehez vezethet, míg az amalgán esztétikai szempontból gyakran nem megfelelő.

Aki egészséges fogakat szeretne, annak nem feltétlenül szükséges százezreket költenie fogorvosra, mert elég, ha néhány dolgot másképpen végez a megszokottnál. Dr. Csillag Zsolt, a Dental Concept fogászati szakértője a következőket javasolja: ,,Érdemes odafigyelni a szélsőséges hőmérséklet-változásokra, mert például egy jégkocka elszopogatása mikroszkópikus repedéseket okozhat a fogzománc felszínén, ami egyre súlyosabb fogászati problémákhoz vezet. Hasonló a helyzet a télen fogyasztott forró teával vagy a forralt borral. A fogakra ható nagy nyomás akár fogtöréshez is vezethet, ezért érdemes kerülni a barack és a szilvamagok szájban tartását, rágcsálását, illetve a pattogatott kukorica magvainak rágása sem javallott. További fogromboló hatást fejt ki a fogak nem rendeltetésszerű használata is, így pédául nem tanácsos sörnyitásra, címkék letépésére, dió és pisztácia felbontására használni az ép fogazatot, ugyanis ilyen és hasonló tevékenységek során a fogak kicsorbulhatnak, eltörhetnek.”

A fogak egy másik nagy ellensége a fogszuvasodás. Kialakulásának leggyakoribb oka a savas ételek, italok fogyasztása és a napi folyadékszükséglet cukros üdítőkkel való biztosítása. A szájban található baktériumok lebontják a cukrot, glukózt, fruktózt, stb. A lebontás során a baktériumok savat termelnek, ami károsítja a fogfelszínt, tehát az egész napos folyadékpótlásra gyakorlatilag egyik cukrot tartalmazó üdítőital sem alkalmas káros mellékhatások nélkül.

A hideg-meleg és a mechanikai hatások kerülése mellett, a naponta legalább kétszeri fogmosás a legbiztosabb módszer az egészséges fogak megőrzésére, azonban kizárólag a rendszeresség és a megfelelő ideig tartó, alapos fogmosás lehet hatékony. Egy-egy alkalommal legalább 3 percig (ideális esetben 5 percig) szükséges fogat mosni a megfelelő tisztítóhatás eléréséhez, azonban vannak olyan helyek, ahova a fogkefe sörtéi nem érnek el, ezért fogmosás után a fogselyem használata is javasolt. Aki tapasztalatlan a fogselyem használatában, annak a fogorvosok inkább fogköztisztító kefék, a szájzuhany és szájöblítők használatát ajánlják, mivel a fogselyem nem megfelelő használata ínysérüléseket okoz.

A monotonitás következtében az emberek elveszítik időérzéküket, így 1 percnyi fogmosás után már nehéz megállpítani, hogy mennyi ideje folyik a tevékenység, ezért érdemes egy órát elhelyezni a fürdőszobában, ami segíthet a kellő ideig történő fogmosáshoz.

vehir.hu
további cikkek
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én közélet Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. ma 1:58 Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. tegnap 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.