Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több mint egymilliárd érkezett a kármentő alapba

2010. november 13. 4:00 // Forrás: MTI
Meghaladta az egymilliárd forintot a vörösiszap-katasztrófa mentesítésére befizetett adományok összege.

Meghaladta az egymilliárd forintot a vörösiszap-katasztrófa okozta károk mentesítésére létrejött Magyar Kármentő Alapba befizetett adományok összege - közölte a miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter emellett beszámolt a kármentő alappal kapcsolatos adókönnyítésekről is. Az egyik a költségvetési bizottságnak az adótörvényekhez benyújtott módosító indítványa, amely azt javasolja, hogy 50 százalékos társaságiadó-kedvezményt kapjanak a cégek az alapba történt befizetés után. A módosító indítványt a kormány is támogatja - tette hozzá.

A másik a költségvetési törvényhez kapcsolódó jogszabályok egyike, amely szabályozni fogja azt a kérdést, hogy a személyi jövedelemadó (szja) úgynevezett civil 1 százalékát is fel lehet ajánlani a Magyar Kármentő Alap részére. A harmadik pedig egy korábbi szja-törvénymódosítás, amely lehetővé teszi, hogy azok a kifizetések, amelyek az alapba beérkezett adományokból történnek, adó- és illetékmentesek lesznek - ismertette a szóvivő.

Azzal kapcsolatosan, hogy a Népszava csütörtöki számában azt írta, szakértői számítások szerint megközelítőleg négyszázalékos lakossági földgáz- és közel egyszázalékos áramáremelésre lenne szükség amiatt, hogy a kabinet különadóval sújtotta az energetikai cégeket, Szijjártó Péter azt mondta: energiaár-moratórium van, tehát az áthárítás gyakorlatilag lehetetlen.

A bankadóval kapcsolatos azon felvetésre, hogy egy múlt heti felmérés szerint összességében mintegy tíz százalékkal emelkedtek a bankoknál a számlavezetési díjak, a miniszterelnök szóvivője úgy reagált: a bankokat érintően a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete folyamatosan figyeli az áthárítási kísérleteket, és szükség szerint tesz jelentést a kormánynak az ügyben.

Szijjártó Péter emellett hangsúlyozta: a kabinet figyelemmel követi, hogy "az áthárítási kísérletek milyen stádiumban vannak", és sikerrel járnak-e, vagy sem. Az állam a saját intézményeitől és hatóságaitól is folyamatos jelentést kér azzal kapcsolatban, hogy milyen lépéseket tesznek az áthárítás megelőzése, illetve ellehetetlenítése érdekében - fűzte hozzá.

vehir.hu
további cikkek
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én közélet Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. ma 1:58 Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. tegnap 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.